Bár elmúlt hatvanéves, és ezidő alatt számos mélyponton és átalakuláson ment keresztül, mégis elmondhatjuk, hogy a Neoton Família az egyik olyan legendás magyar együttes, amely kiállta az idő próbáját. Generációk nőttek fel a dalaikon, és ez később sem lesz másként. Még akkor sem, ha a zenekar közben el-elveszít néhány tagot, és újak lépnek a helyükbe.
A tavaly év végi Finálé arénakoncert elsöprő sikere után senki nem gondolta volna, hogy a Neoton-legenda most fog meginogni. Pedig így lett: röviddel a fellépés után két tag is bejelentette, kiszáll a csapatból. A Lukács házaspárról van szó, Lászlóról és Andreáról, akik még januárban közölték, szakmai és magéleti okok miatt hagyják maguk mögött a több mint húszéves Neoton-múltjukat.
Csepregi Évát korábban is faggatni próbálta a sajtó a részletekről, de az énekesnő akkor még nem szeretett volna nyilatkozni. Türelmet kért, most pedig a Story magazinnak vallott a barátai elvesztéséről.
„Húsz éve, 2005 óta zenéltünk együtt Lukács Lacival és a feleségével, Andreával. Ez a munka idővel barátsággá alakult, különösen Andreával. Így pedig különösen nehéz elengedni valakit. Gyönyörű évek voltak, ezeket senki sem veheti el tőlünk. Hálás vagyok, hogy amíg együtt dolgoztunk, Andrea vigyázott rám. Vele mindig mindent meg tudtam beszélni a koncertek után. Nem is tagadom, emiatt lelkileg nehezebben telt az elmúlt néhány hét. Még akkor is, ha már legalább egy éve tudtam, vannak olyan szakmai és magánéleti dolgok a háttérben, amelyek nehezítik a közös munkát. Akkor is, ha nőként megértem: egy feleségnek a férjével kell tartania minden helyzetben” – nyilatkozta Csepregi Éva.
Az énekesnő azt is megjegyezte, a Neoton Família azóta megújult formában, teljes gőzerővel tervezi a jövőt. Készülnek a további nagykoncertekre, és az új tagok szerencsére mind olyan kollégák, akikkel már volt közös múltjuk, ezért az összecsiszolódás is sokkal egyszerűbb folyamatnak bizonyult.
„A csapatunk nagy: Sipeki Zoltán, Dajka Krisztián, Patyi Sándor, Pityó Gábor, Csányi István mellett ott vannak a vokálos lányok, Gulyás Erika, Faith Ildikó, és természetesen a fiam, Heatlie Dávid, aki amellett, hogy dobol, a zenekar kreatív menedzsere is egyben” – számolt be Csepregi Éva.
A Neoton múltja az 1960-as évekre tekint vissza, amikor két fiatal srác egy egyetemi Mikulás-versenyre zenekart alapított – ez volt a kiindulópontja annak a legendává nőtt együttesnek, amely nemcsak Magyarországon az egyik legnépszerűbb, hanem több kontinensen is a polcokra kerültek a lemezeik.
Az évtizedek során az „amatőr” együttes egy profi csapattá nőtte ki magát olyan ikonikus tagokkal, mint az alapító Pásztor László és Galácz Lajos, Balázs Fecó, Jakab György, később Csepregi Éva, Végvári Ádám, Bardóczi Gyula és Baracs János. Az évtizedek során tizenhárom nagylemezük jelent meg angol nyelven is, elsöprő sikert aratva a tengereken túlon.
