KezdőlapBulvár„Arra ébredtem, hogy egy ’idegen’ filmez engem a hálószobában - a szavai...

„Arra ébredtem, hogy egy ’idegen’ filmez engem a hálószobában – a szavai pedig halálra rémísztettek”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Mióta megosztotta a történetét az Amazon Prime streaming-platformon elérhető dokumentumfilmben, úgy emlegetik őt, mint az „élő 50 első randi” – a film nyomán, amelyben Drew Barrymore játssza az emlékezetkieséses nő szerepét, akinek Adam Sandler a kedvese. Csakhogy Nesh Pillay nem játszik semmilyen szerepet, számára az élet alakult egyik napról a másikra úgy, hogy nem ismerte fel a vőlegényét, sem pedig a kislányát. Most pedig szívszorítóan küzd egy normális életért…

2022-ben, a 34 éves Nesh egy délutáni szunyókálásra hajtotta le a fejét, aztán amikor felébredt, zavarodott volt és semmire sem emlékezett. Azt hitte, hogy az akkori vőlegénye, a 32 éves Johannes Jakope az Uber-sofőrje, és nem értette, miért van a hálószobájában és filmezi őt!

„A lányomat ‘a gyereknek’ hívtam, ami gondolom, megrázó élmény volt számára. Azt mondtam: ‘Van egy gyerekem? Nem tudom, hogyan kell egy gyerekkel foglalkozni!’” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatra Nesh, a New York Post szerint.

A nő azt hitte, 1996-ban él, és ő még mindig 17 éves. A vőlegénye azonban próbálta feleleveníteni az emlékeit, hogy valójában már felnőtt, saját cége van, és a PR/marketing területen dolgozik. Azt is elárulta neki, hogy elvált első férjétől, ami kissé lesokkolta őt, és hogy most már ő a társa, szerinte pedig egy „csodálatos” nő.

Abban a megrázó pillanatban Nesh a testvérein csodálkozott, hogyan nőttek meg akkorára, hiszen ő sokkal fiatalabbnak ismerte őket. Az viszont, hogy a saját kislányára sem emlékezett, mind közül a legnehezebb felismerés volt számára.

Johannes egy TikTok-videót készített a barátnőjéről, amelyben képeket vágott össze a terhességéről és a kislányáról, kisbaba- és gyerekkorából, majd azt mondja: most még nem tud visszaemlékezni erre, de holnap talán képes lesz rá. Arra tippeltek, hogy a gyermekkorában szerzett fejsérülése és egy újabb trauma, amit nem tudott felidézni, váltotta ki nála az amnéziát. A neurológusa megerősítette, valóban agyrázkódása volt, és többszörös rohamai lehettek, ami végül az emlékezetkiesését okozta.



Johannes beismerte, ijesztő volt látni, hogy a nő, akit szeret, egy idegenné válik. „Ez a személy, aki olyan volt, mint egy szikla, most darabokra esik” – idézte fel a traumatikus pillanatot a férfi.

A pár együtt maradt, és bár Nesh semmit nem tudott a vele élő Johannesról, maximálisan megbízott benne, és végül újra beleszeretett a vőlegényébe.

„Bármi is történt, mindig tudtam, hogy ő egy biztonságos hely. Mindig ő volt az a személy, akit választottam, hogy elkísérjen az orvosi rendelésre, vagy segítsen zuhanyozni. Így természetesen, még az én agyi állapotomban is hozzá akartam menni feleségül” – árulta el a nő, aki végül feleségül ment Johanneshoz, és 2024-ben egy fiút szült neki.

„Nagyon sokan úgy emlegették a történetünket, mint az 50 első randi vagy az Eskü, és látom a hasonlóságot – elvégre másodszor is beleszerettem, és valószínűleg egész életemben így lesz” – vallotta be Nesh, miután a története szárnyakat kapott a világban. Ezzel egyidőben azonban a rosszalló kritikák is elindultak feléje, melyek szerint az egészet csak megjátszotta.

„Sokáig szégyent hordoztam magamban, mert a diagnózisom annyira nem volt egyértelmű, és tudtam, hogy néhány orvos nem hisz nekem teljesen. Még mindig olyan sok mindent nem értünk az emberi agyról, ezért jelenleg olyan érzés, mintha spagettit dobálnánk a falhoz, és remélnénk, hogy valami megragad” – fogalmazott Nesh.

Bár a nő azóta visszanyerte az emlékeinek nagyrészét, még mindig küzd a mellékhatásokkal. Fejfájástól szenved, olykor pedig hányingere és remegése van, de reméli, hogy idővel megtalálja a gyógymódot erre az állapotra, amivel megkönnyítheti az életét. Azzal, hogy megengedte, hogy a történetét egy doku-sorozatban mutassák be, mindössze egy célja van: megmutatni az embereknek, hogy az élete nem egy hollywoodi forgatókönyv. „A valódi élet nem egy film – zűrös, bizonytalan és tökéletlen, és ez rendben van” – hangsúlyozta az emlékezetkieséses nő.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet