Ami a Netflix saját játékfilmes tartalmait illeti, a streaming szolgáltató sokszor jóval felejthetőbb alkotásokkal áll elő, mint a sorozatok esetében, de néha azért akad néhány értékes gyöngyszem.
Idén szeptemberben például két olyan film is felkerül a kínálatba, amit a kritikusok kiemelkedően jónak ítéltek. Ezek a His Three Daughters (Az apa három lánya) Carrie Coon, Natasha Lyonne és Elizabeth Olsen főszereplésével, ami nemsokára érkezik, valamint a Rebel Ridge, ami már elérhető a Netflixen.
Az apa három lánya szeptember 20-án jelenik meg, és három nővér történetét meséli el, akik visszatérnek apjuk otthonába, amikor annak egészsége kezd megromlani, és közben az egymáshoz fűződő bonyolult kapcsolatukat is igyekeznek kibogozni.
Coon Katie-t alakítja, a legidősebb nővért, aki egy önfejű tinédzser lány kontrolláló édesanyja. Olsen Christna szerepében tűnik fel, aki szabadabb lélek, szintén anya, és most először válik el hosszabb időre a gyerekétől, a Lyonne által megformált Rachel pedig a sportfogadások és a füves cigik függője, aki soha nem költözött el az apjától. A nővérek között az is fontos törésvonalat jelent, hogy hármójuk közül csak kettőnek ugyanaz az édesanyja, és teljesen más az életszemléletük is.
Mindhárom nővér a saját útját járta az életben, de a családi tragédia újra összehozta őket, így kénytelenek szembenézni a múlt sebeivel, feltárva a köztük lévő bonyolult dinamikákat.
A Rolling Stones szerint ez „a legjobb film, amit az idén valószínűleg látni fogunk”, szóval érdemes lesz adni neki egy esélyt.
A Rebel Ridge Aaron Pierre főszereplésével szintén kiemelkedően jó alkotás, amelyet az év eddigi egyik legjobb filmjének tartanak. Egy volt tengerészgyalogos, Terry Richmond a kisvárosi korrupció hálójába kerül, amikor az unokatestvére óvadékának letételére tett kísérlete a helyi rendőrfőnökkel való erőszakos összetűzésbe torkollik.
Terry kénytelen szembeszállni a helyi rendőrfőnökkel, Sandy Burnne-nel (Don Johnson), amikor megtakarításait igazságtalanul lefoglalják a bűnüldöző szervek. Innen pedig beindul az akció, és egy nagyszerű thrillert kapunk, amiben Aaron Pierre-nek lehetősége van megmutatni a tehetségét.
Mindkét film komoly dicséretet kapott a kritikusoktól, Az apa három lánya jelenleg majdnem tökéletes, 98%-os kritikai pontszámmal rendelkezik a Rotten Tomatoes oldalán, a Rebel Ridge pedig korábban elérte ugyan a 100%-ot, de mostanra 94-re esett vissza. Mindenesetre mindkét pontszám elég magas ahhoz, hogy bizakodva üljünk le a televízió elé.