Nyári Károly eddigi legkülönlegesebb, immár harmadik önálló albumát készítette el “Love Story” címmel, szimfonikus nagyzenekari kísérettel.
Ő az az előadóművész, aki már annyi felejthetetlen percet szerzett hallgatóinak zongorajátékával és énekhangjával.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
A lemezen elhangzó 12 dal kiemelkedő filmzenei alkotások és a magyar könnyűzene legfontosabb, legszebb szerzeményei, interpretációi.
Évtizedekkel születésük után most először csendülnek fel eredeti szimfonikus hangszerelésükben, Nyári Károly előadásában.
A lemez egyik különlegessége, az “Én leszek” című dal, mely duett előadásban hangzik el Cserháti Zsuzsával, de hallhatjuk a Szécsi Pál előadásában megismert “Csak egy tánc volt” című örökzöldet, ahogy Seress Rezső híres-hírhedt szerzeményét a “Szomorú vasárnap”ot, de helyet kapott az albumon az incselkedő-játékos szerelem hangulatát idéző: “Például Te, Te, Te” is!
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
Az albumon megszólaló művek ma ugyanolyan elsöprő erővel ragadnak magukkal, mint abban a legendás korszakban, amikor először megszólaltak.
Tracklista:
1. LOVE STORY
2. CSAK EGY TÁNC VOLT
3. NEM KELL MÁR TÖBBÉ SZERELEM
4. NÁLAD MEDDIG TART EZ A SZERELEM
5. ÉN LESZEK – Duett Cserháti Zsuzsával
6. VAGY MINDENT, VAGY SEMMIT
7. SZERETLEK, MERT…
8. HULLÓ LEVELEK
9. NAGYVÁROSI ÁLOM
10. SZÉLMALOM
11. SZOMORÚ VASÁRNAP
12. PÉLDÁUL TE, TE, TE