A dél-afrikai Mzansi Youth Choir hatalmas sikert aratott az America’s Got Talent legújabb évadának válogatóján. A zsűritagokat és a közönséget egyaránt elkápráztatta a produkció, Simon Cowell még meg is könnyezte azt, és a műsor történetében először a közönség juttathatta be a versenyzőket az élő adásba.
A Mzansi Youth Choir azzal a céllal jött létre, hogy a tehetséges, hátrányos helyzetű tinédzserek és fiatal felnőttek lehetőséget kaphassanak tehetségük megmutatására. Arra a kérdésre, hogy miért jelentkeztek az America’s Got Talent műsorába, a kórustagok azt felelték: „Azért, mert ez a világ legnagyobb tehetségkutatója, és képes inspirációt valamint reményt adni az embereknek.”
A kórus egy korábbi versenyző, Nightbirde (eredeti nevén Jane Kristen Marczewski) saját szerzeményét adta elő, amivel a lány egy előző évadban szintén hatalmas sikert aratott – Simon Cowell az aranygombbal juttatta őt az élő show-ba.
Nightbirde rákkal küzdött, amikor jelentkezett a műsorba, és az orvosok csak 2% esélyt adtak neki az életben maradásra. Később, ahogy az egészségi állapota rosszabbra fordult, kénytelen volt feladni a versenyt, és 2022 februárjában elhunyt. Az „It’s Okay” című dal a lány rák ellen vívott küzdelmének krónikája, és a Mzansi Youth Choir ezzel tisztelgett az emléke előtt.
A zsűritagokat meghatotta az érzelmes előadás, és Simon Cowellt különösen megérintette. Megkérdezte a versenyzőket, miért választották éppen ezt a dalt, mire a kórus tagjai azt válaszolták: „Amikor meghallottuk Nightbirde-et a színpadon énekelni, nagyon megihletett és megérintett minket a története, ezért úgy döntöttünk, hogy felvesszük a dalt. Ez a dal erős támasz volt a kórusunk számára a nehéz időkben. Szeretnénk továbbadni Nightbirde örökségét, ezért választottuk ezt a dalt.”
„Ez nagyon sok emléket idézett fel bennem” – mondta Simon Cowell, aki láthatóan a könnyeivel küzdött, és itt tartania is kellett egy rövid szünetet.
„Tudom, hogy ez milyen sokat jelentett volna neki. Egészen a végső pillanatokig annyira lelkes volt, hogy megossza a zenéjét, és az elterjedt az egész világon, ti pedig a legcsodálatosabb tisztelgéssel tértetek vissza ide. Egyszerűen lélegzetelállító volt” – folytatta.
A közönség közben skandálni kezdett, bíztatva a zsűrit, hogy nyomják meg az aranygombot, bejuttatva a kórust egyenesen az élő adásba, és végül olyasmi történt, amire eddig még nem volt példa a tehetségkutató történetében: a zsűritagok és a műsorvezető mindannyian egyszerre nyomták meg az aranygombot a közönség kívánságát teljesítve.
Nézd meg ezt a megható produkciót!
Fotó: America’s Got Talent/YouTube