KezdőlapBulvárOrbán Rudolf varázslatos előadása: Bangó Margit dala újjászületett a Megasztár színpadán!

Orbán Rudolf varázslatos előadása: Bangó Margit dala újjászületett a Megasztár színpadán!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A Megasztár egyik legemlékezetesebb pillanata kétségtelenül Orbán Rudolf szóló produkciója volt. Az énekes Bangó Margit ikonikus dalát, az „Úgy mentél el” című szerzeményt adta elő, és ezzel nemcsak a közönség szívét nyerte el, de a zsűri is elragadtatottan beszélt róla.

Rudolf mély átéléssel és érzelemmel töltötte meg a dalt, amihez a közönség lelkesedése is hozzájárult: a produkció végén hatalmas taps és sikoltozás kísérte az előadást.

„Ez nagyon érdekes volt, ma azt érzem, hogy olyan jó itt lenni. Ez most hallgattam volna még sokáig, én nagyon szeretem, amikor meg tudtok lepni bennünket. Ennek varázsa volt” – mondta Rúzsa Magdi, aki ezúttal tartózkodott a kritikától, hangsúlyozva, hogy az előadás „igazi” volt.

„Nagyon erős hangod van, ami egyre jobban tetszik” – véleményezte Papp Szabi. „Nagyon érző szív dobog benned, amit egyre jobban mersz kibontakoztatni, ez elvarázsolja az embert.”

A zsűri humoros tagja, Marsalkó Dávid sem fogta vissza magát: „Pedro Pascal itt áll egy Bangó Margitot énekelni” – tréfálkozott, de hozzátette, hogy Rudolf előadásának különleges ereje van. „Van valami varázserőd, ami elvarázsolja az embereket, emiatt vagy itt.”

„Van benned egy vonóval amúgy?” – kérdezte tőle Caramel mosolyogva, utalva arra, hogy Rudolf különleges megközelítéssel nyúlt a dalhoz.



Az előadás alatt és után érződött, hogy Rudolf teljes szívvel van jelen a színpadon, és ez a hitelesség az, ami igazán kiemeli őt a mezőnyből.

Nektek hogy tetszett a produkció?

Orbán Rudolf – Úgy mentél el

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet