Pachmann Péter nemrég a hot! magazinnak adott interjút, ahol őszintén beszélt a magánéletéről. A Mokka műsorvezetője többek között elmondta, hogy szeretne többet együtt lenni a gyerekeivel, valamint azt is bevallotta, hogy három válás után is vállalna egy újabb házasságot.
Pachmann Péter kétgyerekes édesapa, fia, Balázs 2005-ben, lánya, Anna pedig 2015-ben született, de sajnos nem tud velük annyi időt tölteni, mint szeretné, és elmondása szerint zavarja, hogy hétvégi apuka.
„Amikor a nagyobbik még kisebb volt, akkor a Tényeket vezettem, és a mostanihoz képest fordított időbeosztásban dolgoztam, ezért én vittem reggel bölcsődébe és óvodába. Most ez máshogy van, mert a tízéves kislányom Miskolcon él az anyukájával, így többnyire hétvégente és iskolai szünetekben tudunk közös időt tölteni” – mondta a műsorvezető, akinek most a reggelei a legelfoglaltabbak, bár a nap további részében is van még energiája.
„Melyik szülő nem szeretne többet lenni a gyerekével? Zavar, hogy hétvégi apuka vagyok a lányom életében, de ez szerintem minden apát zavarna. Amikor két felnőttnek születik egy gyermeke, akkor még senki sem gondolja úgy, hogy az egyik majd ritkábban láthatja, de ezt dobta az élet, ebből próbálom kihozni a maximumot” – folytatta a tévés.
Pachmann ugyanakkor annak ellenére, hogy háromszor elvált, még mindig hisz a házasságban.
„Szerintem az ember amíg él, addig remél. Azt, hogy leszek-e házas, majd az élet dönti el, de szerintem nagyon jó valakihez tartozni úgy, hogy gyűrű is van az ujjadon, és nem azt mondod, hogy a barátnőd vagy a párod, hanem a feleséged” – mondta, bár egyelőre nincs esküvő kilátásban.
A hosszú jegyességben ugyanakkor nem hisz, mert, mint mondja, nem érdemes halogatni a dolgokat, és mind a három házassága esetében gyorsan megtartották az esküvőt a lánykérés után.