Alig képes megélni a nyugdíjából Poór Péter, aki, ha nem járna fellépésekre, nagy bajban lenne. Bevallása szerint többet dolgozik, mint fiatal korában.
A 78 éves Poór Péter korához képest irigylésre méltóan aktív életet él, rengeteg a fellépése, sok helyre hívják, amit ő boldogan el is vállal, hiszen a nyugdíjából aligha tudna megélni.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
„Kevesen hiszik el, de többet dolgozom, mint fiatal koromban. Tanítok, rendszeresen koncertezem és folyamatosan tele vagyok új tervekkel. Hála istennek, bírom a pörgést, és örülök neki, hogy van munka, mert anyagilag is megviselt, amikor a járvány miatt nem tudtam fellépésekre járni” – mondta a Blikknek Poór Péter.
„Sok más előadóhoz hasonlóan, nevetségesen alacsony a nyugdíjam. Konkrét összeget nem szeretnék mondani, de az én esetemben ez alig haladja meg a százezer forintot. Ebből a csekély bevételből a számláimat sem tudom kifizetni„ – folytatta az énekes, aki hozzátette, évtizedekkel ezelőtti dolgokra vezethető vissza az alacsony nyugdíja.
„Hivatalosan ezt nem tudom bebizonyítani, de a szocializmus alatt rendesen fizettem a nyugdíjjárulékokat és az egyéb adókat, ám az Országos Rendező Iroda és a külföldi fellépéseket szervező cég ezeket a pénzeket eltette, és nem jelentették be, hogy munkaviszonyom van. Tehát úgy néz ki, mintha évekig nem dolgoztam volna, és ez a nyugdíjamon is meglátszik„ – fogalmazott a Máté Péter-díjas énekes.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
ennek ellenére nem panaszkodik, aktív életet él, ma is rendszeresen jár fellépésekre, rengeteg meghívást kap, aminek próbál eleget tenni.
„Szerencsére fizikailag is jó formában vagyok, öt-hat kilométert könnyedén lesétálok gyorsított tempóban, illetve a színpadon is könnyedén mozgok. Talán ez annak is köszönhető, hogy nem iszom, nem dohányzom, illetve a cukros ételeket is próbálom kerülni„ – mondta Poór Péter.