KezdőlapBulvárRákóczi Feri 16 éves lánya már 10 évesen tudta, hogy nem akar...

Rákóczi Feri 16 éves lánya már 10 évesen tudta, hogy nem akar Magyarországon élni, mert „itt szomorúak és gonoszak az emberek”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Rákóczi Feri a Beköltözve Hajdú Péterhez következő, pénteken megjelenő adásának vendége, és a tegnap megjelent előzetesből a nézők egy rövid ízelítőt is kaphattak.

Rákóczi Feri az előzetes tanúsága szerint többek között arról is mesélt, hogy élte meg a tényt, hogy 16 éves lánya, Panna Spanyolországba költözött. Bár természetesen nehéz volt az elválás, a rádiós támogatta a lányát, és azt is elmondta, hogy Panna lényegében már évek óta tudta, hogy nem akar Magyarországon élni, ezért ez a döntés nem volt teljesen váratlan.

„Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni. Mondtam, hogy kicsim, egy picit korainak érzem a gondolatot, még ha támogatom is, azért valamit mondjál, hogy miért. És mondta, hogy mert itt szomorúak és gonoszak az emberek” – mondta Rákóczi Feri a műsor előzetéséhez bevágott videórészletben.

Azt is bevallotta, hogy bizony érzelmes volt a búcsú: „Nem nehéz szívvel, hanem üvöltve, zokogva, sírva” engedte el Pannát.

Erről a rádiós már korábban is nyíltan vallott, 2024 szeptemberében, amikor a lánya először elutazott Spanyolországba, hogy ott töltse a következő tanévet.

A Beköltözve Hajdú Péterhez adásában természetesen Vadon Jani távozása is szóba került a Rádió 1 Balázsék című műsorából, és Rákóczi Feri azt is bevallotta, hogy Sebestyén Balázzsal ők maguk is elgondolkodtak azon, hogy abbahagyják.



„Elgondolkoztunk azon, hogy akkor álljunk le és ennyi, így kerek a sztori” – mondta a rádiós.

Vadon Jani 15 év rádiós karrier után, 2023 decemberében döntött úgy, hogy visszavonul, azzal az indoklással, hogy elfáradt, és mással szeretne foglalkozni a jövőben, amit műsorvezető társai abszolút meg is értettek és elfogadtak.

A Balázsék harmadik műsorvezetője végül Ráskó Eszter lett, aki új színt hozott a műsorba.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet