Reviczky Gáborról két évvel ezelőtt beszélt először arról, hogy prosztatarákot diagnosztizáltak nála, később pedig áttétek is kialakultak a szervezetében.
A 76 éves színész most már gyógyultnak tekinti magát, mivel a szervezetéből minden daganatos elváltozás eltűnt, de az orvosok hivatalosan csak öt év tünetmentesség után erősíthetik meg ezt a kijelentést.
A színész bevallotta, hogy a betegsége 10 évvel korábban kezdődött, de sokáig ő maga sem tudott róla. Azt is elmondta, hogy kezdetben nem akarta vállalni a kemoterápiát, aztán meggondolta magát, de mivel a kezelések nagyon megviselték, azt mondja, nem vállalna többet.
Reviczky Gábor nemrég Kadarkai Endre Hallgatlak című műsorának vendége volt, ahol szintén nyíltan beszélt a betegségéről, és itt is megerősítette, hogy gyógyultnak tekinti magát.
„Én tudom, hogy tünetmentes vagyok. Volt egy kolonoszkópiás műtétem, és utána rögtön betoltak CT-re. Ott azt láttam, hogy matt színűek a megszínezett sejtek, ami azt jelenti, hogy nem aktív. De nem mondhatják rá hivatalosan, hogy gyógyult. Úgyhogy én tudom, hogy nincs már rákom” – mondta az interjúban, amiből az RTL Reggeli műsora is megosztott egy részletet, hozzátéve, hogy a betegsége nem hagyott mély nyomot benne, ami a látásmódját illeti.
„Semmit nem okozott. Én nem törődtem vele. Sose gyógyulunk ki belőle, hogyha átadjuk magunkat neki, és ha törődünk vele, már átadtuk magunkat. Nem törődöm vele! Nincs! Ha foglalkozok vele, az negatív dolog” – foglalta össze a tapasztalatait a színész, aki továbbra is aktívan dolgozik.