Hosszú kihagyás után visszatér a Romantic együttes, Gáspár Győző, Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka ismét egy formációban énekelnek, és máris megérkezett az új daluk, ami idén méltán uralhatja a slágerlistákat.
Szerelmes dallal tér vissza a Romantic együttes, Győző, Zsuzsi és Katinka egy latinos dallamokkal átszőtt slágerrel lepte meg a rajongókat. A dal a Pedig az életben címet kapta, és máris elkészült hozzá a klip is.
„A Romantic hosszú évek után új slágerrel tér vissza, melyhez egy rózsaszín álomvilágot megidéző videóklipet is forgattak” – írta az együttes a dal beharangozójában.
Az együttes frontembere azt is elárulta, már készülnek az új dalok, és hamarosan jönnek a koncertek is. A Blikknek azt is elárulta, miért öltöztek színesbe.
„Korábban minden klipünkben fekete vagy sötét ruhában voltunk, olyan öreges és komoly volt a hangulat. Katinka és Zsuzsa most egy vidám, fiatalos rózsaszín mesevilágot szerettek volna megvalósítani, én pedig engedtem nekik. Szerintem a végeredmény nagyon ütős lett, reméljük, a közönségnek is tetszeni fog” – fogalmazott Gáspár Győző.
Fotó: Romantic/Facebook