KezdőlapBulvárErre költötték nyereményüket az Ázsia Expressz nyertesei, Sáfrány Emese és Béres Anett

Erre költötték nyereményüket az Ázsia Expressz nyertesei, Sáfrány Emese és Béres Anett

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Október 11-én, pénteken véget ért az Ázsia Expressz legújabb évada, ahol a döntőbe jutó két páros, Krausz Gábor és Mikes Anna, valamint Sáfrány Emese és Béres Anett küzdöttek meg a győzelemért. Végül a Sáfrány-Béres páros győzött, és ezzel ők lettek az első női páros, akik megnyerték a versenyt.

A végjáték szoros volt ugyan, de Emese és Anett között nagyszerűen működött az összhang, és végül bruttó 17 millió forinttal térhettek haza a kalandok után. A győzteseknek járó főnyeremény 15 millió forint, de ehhez még sikerült egy-egy millió forintot gyűjteniük két jokerjátékkal is.

A nyereményt kétfelé osztották, és mindkét versenyző beszámolt róla, mire szánta a maga részét. „Van egy fogyasztószalonom, ahová új gépeket vettem. És egy szegény családnak – akiket régóta támogatok – félmillió forintot adtam” – mondta Béres Anett a Meglepetésnek.

Sáfrány Emese is hasonlóan gondolkozott: a nyeremény egy részét ő is a vállalkozásába fektette, de jótékony célra is fordított belőle.

„Légtornászeszközöket és kiegészítőket forgalmazó webáruházam van, feltöltöttem az árukészletet, én már felkészültem a karácsonyi rohamra. Ötszázezer forintot pedig átutaltam egy olyan alapítványnak, amely hátrányos helyzetű, egyedülálló szülőket támogat” – mondta.

Sáfrány Emese ezenkívül azt is elárulta, hogy maradt némi pénzük egy őszi utazásra is – Spanyolországba készülnek Anett-tel és Laky Zsuzsival, vele és a férjével, Dietz Gusztival ugyanis nagyon megtalálták a közös hangot a verseny során, és megkedvelték egymást.



„Zsuzsit és a férjét, Gusztit nagyon szeretjük, a verseny alatt is korrektek voltak velünk. De Gusztit most itthon hagyjuk, és csak mi hárman, lányok vakációzunk” – mondta a légtornász.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet