Június 7-én, kedden 20.05-től élőben közvetíti a San Marino–Magyarország Európa-bajnoki selejtező mérkőzést az m1. A találkozó kommentátora Gundel Takács Gábor lesz, a stúdióban Détári Lajos és Bánfi János várják a nézőket.
A márciusi magyar-holland mérkőzéseket követően újra a Magyar Televízió közvetíti a magyar labdarúgó-válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtezőjét. A nemzeti tizenegy kedden, június 7-én idegenben lép pályára San Marino ellen. Ahogy Dzsudzsák Balázs fogalmaz, nem fordulhat akkorát a világ, hogy San Marino a magyar válogatottnak nehézséget okozzon, hiszen a két gárda eddigi, rövidke történetében háromból három meccset nyertek magabiztosan a magyarok. A 2002/03-as Európa-bajnoki selejtezősorozatban előbb Gera Zoltán mesterhármasának köszönhetően nyert a magyar együttes Budapesten, majd a 2003-as visszavágón 0-5-re szépítette az eredményt a válogatott. A tavaly októberi összecsapáson Egervári Sándor tanítványai már 8-0-ra nyertek itthon: megint Gera tette fel a mérkőzésre a koronát, amikor a 92. percben tizenegyesből kerekítette páros számúra a hazai győzelmet.
Kedden azonban sérülés miatt Gera Zoltán és Vadócz Krisztián sem tudja vállalni a játékot a San Marino elleni, keddi labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn – jelentette be a hétvégén a Magyar Labdarúgó Szövetség, így a 19 fős kerettel kiutazó magyar válogatottból hiányzik a tavaszi 8-0-ás győzelem 6 góljának felelőse: Gerán kívül Szalai Ádám és Rudolf Gergely sem léphet pályára.
Kedd este tehát idegenben, a serravallei stadionban, a 2003-as találkozó helyszínén lép pályára a magyar válogatott, a meccset 20.05-től élőben közvetíti az m1. Gundel Takács Gábor a helyszínről kommentálja az eseményeket, a stúdióban pedig Détári Lajos és Bánfi János osztja meg szakértői véleményét a nézőkkel. Legutóbb tavasszal, március utolsó napjaiban közvetítette válogatottunk Eb-selejtezőit a köztévé: a magyar-holland meccset, majd az amszterdami visszavágót akkor mérkőzésenként mintegy 760 ezren szurkolták végig az m1 képernyője előtt. A mostani kiélezett helyzetben, a 19 fős kerettel kiutazó magyar válogatottért remélhetőleg legalább ennyien izgulnak majd a készülékek előtt.
A televízió mellett a közszolgálati rádió is közvetíti az összecsapást: Lantos Gábor riporter az MR1 – Kossuth Rádióban 21.04-től A nap történetei különkiadásában, a 22 órától induló Krónikában, majd 22.18-tól a Sportvilágban számol be a mérkőzésről, az MR6 – A régió rádiója pedig 21.00 és 23.00 óra között leadja a teljes meccset.