Shakira újabb részleteket árult el a Gerard Piquétől való válásáról, 3 évvel azután, hogy a pár szakított. Az énekesnő azt mondja, hogy a zene sokat segített neki az elmúlt években, ugyanakkor úgy gondolja, már nincs esélye arra, hogy megtalálja az igaz szerelmet, ezért inkább az anyaságra koncentrál.
3 évvel ezelőtt miután elterjedt a hír, miszerint a világhírű focista megcsalta a feleségét, Shakira fogta két gyereküket, és elhagyta Barcelonát, hogy Miamiban kezdjen új életet.
A kolumbiai énekesnő nemrég egy interjúban arról beszélt, mi segített neki átvészelni a nehéz időszakot. „Megtanultam, hogy a zenémnek terápiás hatása van. Személy szerint nehéz éveken mentem keresztül, a szakítással és minden mással, de a zene olyan volt, mint a ragasztó, ami segített összeszedni magam” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy a zene különleges jelentőséggel bír a számára, és úgy érzi, egyes dalok mintha az élete aláfestő zenéi lennének, és felidéznek bizonyos emlékeket és érzelmi állapotokat, amiket korábban élt át.
„A dalok fejlődnek, élik a saját életüket… fejlődnek az emberek életében. Sok ember számára, így a számomra is, mintegy filmzenévé válnak. A zenémen keresztül emlékszem az életem fejezeteire, és arra, hogy érzelmileg és mentálisan hol tartottam akkoriban” – magyarázta az énekesnő.
A pár 2010-ben ismerkedett meg, és 2011 májusában hozták nyilvánosságra a kapcsolatukat. Első fiuk, Milan 2013-ban született, Sasha pedig két évvel később.
Az énekesnő 2022 júniusában jelentette be, hogy szakított a férjével, miután több pletyka is felröppent a férfi hűtlenségéről. Néhány hónap után megegyeztek, Shakira pedig Miamiba költözött a fiaikkal.
„Felelős vagyok ezért a két gyerekért, ezért a két csöppségért, akik annyira függenek tőlem, és egyedülálló anyuka vagyok, nincs férjem vagy valaki, aki segítene nekem” – fogalmazta meg egy alkalommal a sztár.
Milan és Sasha az édesanyjuk mellett vannak életének legfontosabb pillanataiban, például a Grammy-díjátadón, ahol átvehette a legjobb latin popalbumért járó elismerést Jennifer Lopeztől.
„Szeretném megosztani ezt a díjat a gyerekeimmel. Ők itt vannak velem. Nagyon büszke vagyok rátok, a jó szívetekre. Nagyon köszönöm, hogy így támogattok engem. Szeretlek benneteket. Köszönöm nektek” – mondta az énekesnő, amikor átvette a díjat.