Szikora Róbert lett a Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus első hírnöke, a szerepre azután kérték fel, hogy imádkozott a Szűzanyához.
Tóth Gabi énekesnő mellett Szikora Róbert is fellép majd Ferenc pápa előtt vasárnap az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A zenész a Mokkában mesélt arról, hogy jött össze neki, hogy felkérjék hírnöknek.
„2018. december 16-án, a születésnapomon este nagyon sok dolog volt, délelőtt elmentem Máriaremetére, a kegytemplomba és ott egy misét hallgattam, majd a mise után a Szűzanya szoborhoz odamentem, és azt mondtam: édesanyám, nem akarsz közbenjárni, valamit csinálnék én is ebben a kongresszusban. Ennek a napnak az estéjén csöngött a telefon, az akkori menedzserem hívott, hogy a NEK-től keresnek, egy hölgy nagyon szeretne velem beszélni. Mondom, hajrá. Átjött másnap, azt mondta, arra gondoltunk a püspök atyával, hogy Ön egy olyan személyiség, aki hiteles számunkra, legyen küldött” – mesélte Szikora Róbert a TV2 Mokkájában.
Hozzátette, mellette még 11 hírnök munkálkodik azon, hogy ennek az eseménynek a hírét elvigyék. Az R-Go frontembere elmondta, nem ez lesz élete legfontosabb fellépése, mert nem akarja magát nagyon előretolni, ő csak egy katona.