A színésznő két hónappal ezelőtt vesztette el imádott öccsét, Bélát, akinek megfogadta, hogy elmondja, mi történt vele a kórházban, hogy másnak ne kelljen átélnie hasonlót.
Karácsony előtt hunyt el Szorcsik Viktória mindössze 37 éves öccse, Béla. A színésznő a Blikknek beszélt arról, hogy szerinte az ápolók méltatlanul bántak a beteg testvérével, ez pedig hozzávezetett a férfi korai halálához.
„Bélának többek közt májzsugorodása, veseelégtelensége volt, és olyan súlyos állapotba került, hogy otthon a szüleink már nem tudták ellátni. Nem akart kórházba menni, mintha tudta volna, hogy már nem is jön ki onnan. Úgy gondoltuk, a fővárosban jobb ellátást kaphat, mint Salgótarjánban, így a Honvédkórházba került. Ott kiderült, a szervi problémákon felül tályog van a lábán, azonnal műteni kellett. Előtte is alig tudott járni, az operáció után pedig egy harminccentis vágásnak is gyógyulnia kellett. A Honvédkórházban a szükséges protokoll után úgy döntöttek, átteszik egy másik fővárosi intézménybe, amelyről később tudtam meg, hogy csak halálsorként emlegetik…” – mondta Szorcsik Viki a Blikknek.
Szorcsik Viki édesanyja a fővárosba költözött, hogy fia mellett lehessen, bíztak a férfi felépülésében, ám az átszállítás után csak rosszabbra fordult az állapota.
„Akkor már pelenkázni kellett az öcsémet, magatehetetlen volt. Mivel az ápolók nem figyeltek rá, nem tették rendszeresen tisztába, az ürülék belefolyt a sebbe és elfertőződött. Vérmérgezést kapott, majd kétoldali tüdőgyulladása is lett, mivel még a takaróját is elvették, éjjel pedig fázott” – emlékezett vissza Viktória.

A színésznő szerint ez a bánásmód felfoghatatlan és megbocsáthatatlan.
„Megalázták, lelkileg bántalmazták, gúnyolták, ráadásul nem is látták el megfelelően. Édesanyám telefonon nem egyszer volt a fültanúja annak, hogyan beszéltek vele. Béla egyik éjjel leesett az ágyról, utána kikötözték, pedig ezt semmi nem indokolta, nem volt erőszakos. Nem tudott enni-inni, mozogni, tisztálkodni, az ápolók pedig ezen szórakoztak. Volt, hogy Béla éjjel sírva hívta az édesanyánkat, hogy miként bánnak vele. Amikor bementem hozzá, rá sem ismertem. Nyújtotta a kezét, zokogva mesélte, hogyan bánnak vele, azt kérte, vigyük haza, mert ennél a bánásmódnál még a halál is jobb. Bevásároltam neki, ruhákat vittem be, de minden eltűnt. Mindenét elvették, a cipője is eltűnt, papucsban hozták haza a szüleim” – mesélte a színésznő.
Szorcsik Viki a lapnak azt is elárulta, öccsét megalázták és bántották, a kórházból is hazaengedték, mert nem volt sebészük, aki ellátta volna a sebét. Szülei mentek érte a kórházba, innen vitték el a tarjáni SZTK-ba, ahol átkötötték a sebét, majd szülei hazavitték a férfit. Öccse pedig sírva örült, hogy végre hazakerülhet. Ám pár órára rá fennakadt a szeme és elvesztette az eszméletét. A kiérkező mentősök három órán át küzdöttek az életéért, majd innen a salgótarjáni kórház intenzív osztályára szállították.
Édesanyja minden nap látogatta, etette. Halála előtt felhívták a kórházból, hogy menjenek elbúcsúzni tőle, de ekkor a férfi már nem volt magánál. A színésznő hajnalban vele álmodott, tudta, hogy meghalt, egy perccel később a kórházból jött a hívás, a testvére eltávozott.
Szorcsik Viki és családja teljesen összetört a gyász alatt, a színésznő megígérte öccsének, hogy elmondja a világnak, hogy bántak vele, hogy ez senkivel ne fordulhasson többé elő.
„Megígértem az öcsémnek a halálos ágyán, hogy az egész világ megtudja, hogyan bántak vele, és nem félek a következményektől sem” – mondta Szorcsik Viki.