Földes Eszter diadalmaskodott a Sztárbox női elődöntőjében Kustánczi Lia ellen.
A Sztárbox vasárnap esti elődöntőjében a női mezőnyben is izgalmas összecsapást láthattunk: Földes Eszter és Kustánczi Lia csaptak össze a ringben.
Az első menetben Földes Eszter magabiztosan kezdett, míg Kustánczi próbálta megszokni a szorító légkörét. A színésznő főként testre dolgozott, és egy visszafogott, kimért menettel indítottak.
A második menetben Kustánczi Lia lendületes támadással próbálta felrázni a küzdelmet, és határozott ütéssorozatokkal zavarba is hozta ellenfelét. Egy adott pillanatban majdnem ki is sodródott Földes a szorítóból, ahogy Lia keményen tolta előre.
A kiegyenlített harmadik menetben Lia ismét próbálta fölénybe helyezni magát, de a pontatlanság és a dinamika hiánya miatt nehéz volt egyértelmű győztest látni.
A negyedik menet igazi fordulatot hozott. Mindkét versenyző keményen indított, és Földes Eszterben előjött az „ősanya”, aki elszántan harcolt a győzelemért. A menet végén Földes szép találataival rászorította Kustánczi Liát, hogy visszavágjon néhány ütéssel, de a bírók pontozása alapján végül Földes Eszter került ki győztesként a szorítóból.
A mérkőzés rendkívüli küzdelmet hozott, ahol mindkét versenyző megmutatta harci szellemét. Földes Eszter teljesítménye és az utolsó menetben nyújtott elszántsága végül meghozta számára a továbbjutást a Sztárbox döntőjébe.