Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

A dublini származású Danny O’Donoghue, Mark Sheehan és Glen Power – ismertebb nevükön a The Script – új lemezzel tér vissza, mely a 2008-as, 1,8 millió példányban elkelt azonos című, nemzetközileg is sikeres debütáló albumukat követi a sorban.

A „Science & Faith” messze nem egy nehéz második album, rabul ejtő elegye a hip-hop ritmusoknak, a hullámzó, fülbemászó dallamoknak és a szívbe markoló, valós történeteken alapuló dalszövegeknek, Danny mézédes, lélekkel teli énekével, mely magasan ível a hatalmas, himnikus refréneken át.

Dalszerzés közben a Londonban élő trió megtapasztalta, hogy a súlyos, érzelemmel teli mini eposzok sűrűn és gyorsan tűntek fel egymás után. Ott van például az „Exit Wounds”, mely azokra a sérülésekre emlékeztet, melyeket zátonyra futott kapcsolataink okozhatnak, és a „You Won’t Feel A Thing”, mely szerint csak akkor védheti meg az ember szeretteit, „ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait”.

Hatalmas sikereiket követő dublini visszatérésük arra sarkallta Dannyt és Markot, hogy megírja a „For The First Time”-ot (mely az első kislemez dal is egyben), miután lesújtva érezték magukat, hogy barátaik sorsa sokkal sivárabb lett Írország gazdasági krízise miatt.

„Az embereket megszabadítják mindenüktől, a munkájuktól, az otthonuktól és a bútoraiktól, így aztán kénytelenek ismét olcsó borokat inni, a földön ülve vacsorázni, és olyan, mintha csak most találkoznának egymással az első alkalommal. Visszatérve a valóságba, olyan mintha teljesen csupaszon állnál a másik ember előtt. Ez az érzés nagyon megrázott minket. Rögtön meghatározta a mondanivalónk tónusát, érzelmileg.” – mondja Danny.

Az album további kulcsnótái közé tartozik még a „Nothin”, mely egy alkohol mámoros, összetört szívű ember elvesztett szerelméhez intézett telefonhívásáról szól („mindannyian átéltük már ezt” – mondja Danny). Aztán ott van az „If You Ever Come Back”, mely szerint mindig nyitva kell hagyni az ajtót, hogy szerelmünk visszatérhessen hozzánk, és a címadó felvétel, a „Science & Faith”, mely továbbviszi a szerelem elsőbbségét az általános egyenletben.

„Megpróbálunk mindig olyan szinten támadni mindezen témákkal, amivel még optimisták maradhatunk.” – hangsúlyozza Danny. „A legösszetettebb érzelmekkel foglalkozunk a lehető legegyszerűbb módon, ez az, amivel mi megküzdünk ezekben a dalokban.”

„Első hallásra az, hogy csak a téma számít, talán sivárnak hangzik.” – teszi hozzá Mark. „De úgy gondolom, hogy írnek lenni mindig egy halk reménnyel jár. És meg tudsz birkózni dolgokkal. Az ír emberekkel, mindegy milyen rosszra fordulnak a dolgok, mindig össze tudod szedni magad, és tovább tudsz lépni.”

Többek közt a „We Cry”, a „Breakeven” és a „The Man Who Can’t Be Moved” című slágerekkel, a 2008-as „The Script” című debütáló lemezük egyenesen a #1 pozícióban landolt a brit és ír albumlistán, melynek hatására Paul McCartney személyesen kérte fel őket amerikai stadion turnéjának előzenekarává. Az album háromszoros platinalemez lett Nagy Britanniában, nyolcszoros platina Írországban és platina Ausztráliában. Amerikában már 2,2 millió kislemezt adtak el, és tavaly ősszel teltházas turnét is adtak az Államokban, ahol az év legtöbbet játszott Hot AC formátumú dala a „Breakeven” volt. Angliában a „The Many Who Can’t Be Moved” #1 airplay sláger volt. Ennél kevesebbet a „Science & Faith” albumtól se várjunk.

A The Script Danny O’Donoghue-ból (ének/billentyű), Mark Sheehanből (gitár) és Glen Powerből (dobok) áll.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!