Azt gondolnánk, hogy akinek jobban húz a szekér, az nem nézi, mire költ, és mindent megenged magának, ami szemének-szájának ingere. Elvégre az ember azért hajt, hogy élvezze az életet. De míg vannak, akik ezen elv szerint élnek, addig olyan emberek is élnek a földön, akik megfontoltan kezelik a pénztárcájuk tartalmát – mint kiderült, Torghelle Sándor is a takarékosság híve.
Az egykori futballista a KiKapcs podcast legutóbbi epizódjában mesélt a pénzzel való viszonyáról. A Talk TV megújult műsorában Király Peti és Kamarás Norbi kérdezték a hazai sztárt, aki őszintén bevallotta azt is, hogy míg külföldön dolgozott, jóval többet keresett, mint Magyarországon.
„Próbálok normálisan odafigyelni az anyagi dolgaimra, ami azért is van, mert az anyukám is ez a típusú, hogy ő se szórta két kézzel a pénzt. Én nem nőttem fel olyan körülmények között, hogy mindent megtehettem, ezért nem szeretném, hogy valamilyen úton-módon oda visszakerüljek” – vallotta őszintén Torghelle a podcastben.
A 42 éves egykori magyar válogatott labdarugó kifejtette: „Nem vagyok az a srác, aki szórja és szórta, egyáltalán nem. Odafigyelek a pénzre. Ezt úgy tudom bebizonyítani, hogy most jár le a 25 éves megtakarításom, amit akkor, fiatalkoromban csináltam. Úgyhogy ez már azt mutatja, hogy odafigyeltem arra, hogy mi lesz a későbbiekben”.
„Nem azt mondom, hogy nem vettem meg a szép autót, egyértelműen megtehettem, megvettem, de azért odafigyeltem. Jó helyekre fektettem be a pénzemet, ingatlanokat vettem. Tehát nem az volt, hogy minden héten új autót vettem” – közölte Torghelle Sándor.
A focista azt is megjegyezte, hogy Angliában harmincszorosát kereste a hazai fizetésének! „Az angol bajnokságban, a Crystal Palace-ben kaptam a legtöbb pénzt. Ennek van egy érdekes sztorija is… Amikor volt lehetőségem, hogy oda tudok igazolni, akkor volt egy svéd ügynök ebben az egész sztoriban. Küldött nekünk egy e-mailt, meg egy megállapodást, hogy ha én oda kimegyek tárgyalni a klubba, vagy az ügynököm kimegy, akkor nem kérhetek többet ennyi meg ennyi fontnál. Akkor mondtam: ez most mi? Hát igen, hetente nem lehetett többet kérni. De még havonta se kerestem Magyarországon ennyit… Harmincszorosát kerestem kint, Angliában, mint itthon, Magyarországon” – árulta el az egykori futballista.