A Sztárbox legújabb adása ismét látványos küzdelmet hozott, amikor Szecsei Valter és Törőcsik Dani léptek a ringbe. Törőcsik Dani egy technikai KO-val győzőtt, miután Valter feladta a meccset.
Az első menetben óvatosan indultak, mindkét fél taktikusan próbálta kiismerni a másikat. Bár 30 másodperc után már feszültek egymásnak, komoly találatot nem sikerült bevinnie egyiküknek sem.
A menet végén azonban Törőcsik Dani megragadta az alkalmat, és egy pontos ütést vitt be Valternek.
A második menetben Törőcsik fokozta a tempót. Bár Valter megpróbált ellenállni, Dani szép ütések sorozatával uralta a ringet. A közönség Szecsei Valtert buzdította, de hiába próbált fejjel előre támadni, Törőcsik találataival kétségkívül irányította a mérkőzést.
A harmadik menet is hasonló intenzitással zajlott: Dani balegyenese dominált, de Valter visszatámadott egy balhoroggal, amely célba talált. Ennek ellenére Törőcsik nem engedte át a vezetést, és végül ő irányította a kemény küzdelmet.
Bár Valter még egyszer betalált a menet végén, ez kevés volt ahhoz, hogy megfordítsa a mérkőzést. A negyedik menet előtt Szecsei Valter feladta a küzdelmet, így Törőcsik Dani lett a mérkőzés abszolút győztese a technikai KO-val.