Tóth Gabi kislánya a minap megkezdte az óvodát, az énekesnő pedig blogjában mesélte hogyan zajlott az első nap és a beszoktatás. Elárulta, kislánya könnyedén vette az akadályt, őt azonban nagyon megviselte a változás.
Megkezdte az óvodát Tóth Gabi kislánya, Hannaróza. Az énekesnő az utóbbi időben rengeteg változáson ment át, nemrég házat vettek férjével, amit előbb felújítottak, majd költöztek, kislánya is kórházba került, most pedig óvodába ment, amit az énekesnő igencsak nehezen élt meg.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
„Már túl vagyunk az első napokon az oviban. Az eszemmel tudom, hogy minden pont úgy történik, ahogy történnie kell. Azt is tudom, hogy a világ legjobb oviját sikerült megtalálnunk számára. Sőt azt is tudom, hogy az a jó, ha nem hiányzom neki, de belepusztulok, hogy nem hiányzom neki. Tudom, hogy rossz lenne, ha sírna, de egy picike, egy egészen picike részem arra számított, hogy azért csak sírdogál, hiszen eddig én voltam a védőbástya, a burok, a várfal…” – írta az énekesnő.
Az énekesnő elmondta, tudta, hogy eljön egyszer ez a pillanat is, de arra nem számított, hogy ez ennyire megviseli.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
„Tudtam, hogy eljön ez a perc, persze, hogy tudtam, de most, hogy itt van, én a beszoktatás alatt gubbasztok a sarokban és életemben (illetve a Hanni életében először) feleslegesnek érzem magam„ – írta Tóth Gabi a blogjában.
„Itt gubbasztok egy sarokban, mint egy csendes megfigyelő és várom, hogy Hanni egyáltalán körülnézzen, hogy itt van-e anya. De nem néz. Hogy őszinte legyek, nem úgy tűnik, mint akit érdekel. Azon is elgondolkodtam, hogy egyáltalán emlékszik-e rá, hogy van egy anyukája” – osztotta meg az őszinte pillanatot az énekesnő.
Tóth Gabi azt is elmesélte a követőinek, hogy meglepetésére, kislánya imádja az óvodát, nem is akart hazamenni az első nap után.
Az énekesnő kislánya, Hannaróza, már a második nap ott akart aludni az óvodában, a barátnője és az óvó néni is megnyugtatták, hogy rendben van ez így, ám felhívták a figyelmét arra, hogy lesznek még hullámvölgyek az óvodában.
Tóth Gabi végül egy Dalai Láma idézettel zárta bejegyzését.