Egy fiatal, egészséges férfi majdnem belehalt a tüsszentésbe, miután az inger túl hevesen csapott le rá, és ettől megrepedt a nyaki főütőere.
A 35 éves Ian Applegate a várandós feleségével és a négyéves kisfiával ült az autójukban, amikor megtörtént a baleset. Semmit nem érzett abból, hogy ekkora a baj, csak miután a harmadik tüsszentés után egyből tűszúrásszerű zsibbadást észlelt a bal oldalán. Gyakorlatilag elzáródott az agya, ami heves agyvérzéshez vezetett.
Az édesapát azonnal a kaliforniai Dominican Kórházba szállították, ahol sürgősségi orvosi ellátást kapott. Vérhígítókkal kezelték, hogy elkerüljék az esetleges vérrögök keletkezését.
Ian állapotát a Cleveland Clinic így jellemzi: „Az arteria vertebralis disszekció akkor következik be, amikor a nyak hátsó részén futó egyik véredényben szakadás keletkezik. Ritka esetekben ez sztrókhoz vezethet”. A férfi belehalt volna, amennyiben nem kezelik őt azonnal.
A Santa Cruz-i mérnök így nyilatkozott az életét beárnyékoló napról.

„Ez volt az első napom, amikor visszatértem a munkahelyemre, miután egész héten influenzás voltam. Munka után elmentem a lovainkra vigyázni. A teherautóban ültem, és éppen a négyéves gyermekünket kötöttem be az autósülésbe.
Beindítottam a kocsit, és készen álltam a vezetésre. Háromszor tüsszentettem, aztán a harmadik alkalommal vakító fejfájást éreztem, és minden forogni kezdett körülöttem. Ekkor az egész testemben tűszúrások kezdődtek a bal oldalamon. A teljes bal oldalam elzsibbadt, tudtam, hogy agyvérzésem van. A fájdalom gyötrelmes volt. Nagyon zavart voltam és hánytam” – magyarázta Ian.
A leendő kétgyermekes apuka, akinek áprilisban jön világra a második gyereke, még mindig kórházban van, és segítségre szorul a járásban a baloldali gyengesége miatt. Szerencsére nem bénult le, de időbe telik visszanyernie a mozgásképességét.
„Elég kemény tüsszentés volt, de ilyet még életemben nem tapasztaltam. Soha nem gondoltam, hogy ez lehetséges. Most már tüsszenteni is félek. A feleségem nyolc hónapos terhes, és ott akarok lenni a szülésnél. Küzdeni fogok, hogy gondoskodjak magamról és a babáról. Csak haza akarok érni időben a baba születésére. Próbálok pozitív maradni, és folytatom a gyakorlatokat, amíg jobban nem leszek” – tette hozzá eltökélten Ian.