Megrendítő pillanatokat hozott a Sztárban Sztár negyedik élő adása: Dr. Mátyás ezúttal félretette a tőle megszokott humort, és egy érzelmes dallal állt színpadra. A fiatal előadó elhunyt nagymamájának énekelt, akinek áldozatait, mint mondta, csak később értette meg igazán. A produkció Liptai Claudiát is mélyen megérintette, aki saját anyai tapasztalatairól beszélve fontos üzenetet fogalmazott meg a férfiak érzelmeivel kapcsolatban.
Dr. Mátyás korábban elsősorban humoros, látványos átalakulásaival hívta fel magára a figyelmet a TV2 Sztárban Sztár című műsorában. Az első adásban Shakira megformálásával rögtön győzni tudott, később pedig Csepregi Éva bőrébe bújva is sikert aratott.
A vasárnapi élő show-ban azonban egészen más kihívás várt rá: Berkes Olivér A világítótorony tetején című lírai dalát kellett előadnia, amelyhez különösen személyes emlékek fűzték.
Bár a szám eredetileg egy szakítás történetéből született, Dr. Mátyás számára egészen más jelentést hordozott. Már a fellépés előtt elárulta, hogy éneklés közben végig elhunyt nagymamájára fog gondolni.
„A következő adásban Berkes Olivér leszek, egy nagyon lírikus előadó, teli érzelmekkel. Nagyon nehéz feladatom lesz, de remélem, hogy egy másik oldalamat is megismerhetik a nézők. Nekem ez a dal mögöttes tartalommal bír. Bár egy szerelmes dalról van szó, én a nagymamámra fogok végig gondolni, mert olyan sorok vannak ebben a dalban, amelyek rá emlékeztetnek” – mondta még az adás előtt.
Dr. Mátyás sírva beszélt nagymamája áldozatairól
A produkciót megelőző kisfilmben Dr. Mátyás már nem tudta visszatartani a könnyeit, amikor felidézte, mennyi mindent tett érte és családjáért a nagymamája.
„Hogy min mennek keresztül emberek azért, hogy a szeretteik boldogok legyenek….Nagyon jó lenne, ha ő most is itt lenne. Sajnos utólag jöttem rá, mindent feláldozott értünk” – mondta könnyek között.
A személyes vallomás az élő előadásra is rányomta a bélyegét. A korábban főként komikus oldaláról ismert versenyző ezúttal érzékenységével és érzelmes előadásmódjával állt a közönség elé.
A dal a zsűrit is megérintette, különösen Liptai Claudiát, aki az értékelés során saját anyai tapasztalatairól és a fiúk érzelmi neveléséről beszélt.
Liptai Claudia személyes vallomást tett a fia neveléséről
A műsorvezető elmondta, hogy amikor még csak lánya volt, nem tudta, milyen édesanya lenne egy fiúgyermek mellett. Dr. Mátyás nagymamájának története azonban arra késztette, hogy arról beszéljen, mennyire fontosnak tartja a fiúk érzelmeinek elfogadását és bátorítását.
„Amikor még csak lányom volt, akkor nem is tudtam, hogy ha lehet nekem majd fiúgyermekem, milyen anyukája leszek. Amilyen például a Gabi, az Olivér anyukája, vagy amilyen a te nagymamád is volt, azt kívánom, hogy mindenki más is nagyon biztassa a fiait arra, hogy merjenek érezni. Mert nagyon sokszor a férfiaknál ez egy probléma. Hogy egyszerűen az érzéseiket magukba fojtják. Nagyon sok rossz dolognak az alapja.” – fogalmazott Liptai Claudia.
Hozzátette, hogy egy szórakoztató műsorban is helye van az ilyen pillanatoknak, mert egy-egy dal vagy előadás olyan személyes érzéseket és családi történeteket idézhet fel a nézőkben, amelyekkel saját életükben is találkoznak.
„Gyönyörű férfi vagy. És gyönyörű a lelked”
Bár Liptai Claudia láthatóan meghatódott, az értékelésnél nem hagyta figyelmen kívül a produkció énekesi hiányosságait sem.
Úgy vélte, Dr. Mátyás a dal elején tisztán és hitelesen idézte meg Berkes Olivér hangját, később azonban helyenként hamis volt, és az eredeti előadó karaktere is háttérbe szorult.
A zsűritag ezért nem tudott tíz pontot adni neki, ugyanakkor az értékelés végén különösen személyes szavakkal fordult a fiatal versenyzőhöz.
„Annyira gyönyörű voltál. És gyönyörű férfi vagy. És gyönyörű a lelked. Soha ne merj másmilyen lenni! Mert a világ túl robbanékony, túl gyors, és az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember egyszer csak arra jöjjön rá a végén, hogy éreznem kellett volna és mernem kellett volna. Úgyhogy merj!” – mondta Liptai Claudia.
A Sztárban Sztár negyedik élő adásának végén végül Komonyi Zsuzsi búcsúzott a versenytől.
