A Duna Televízió nemrég bejelentette, hogy a műsor történetében először férfi műsorvezetőt kap a Ridikül. Bár az új házigazda nevét egyelőre nem árulták el, a nézők egy nyereményjátékban találgathatnak április 30-ig, és a legtöbbek szerint Pál Dénesről lehet szó.
A műsor 2013-as indulása óta eddig kizárólag női házigazdákkal – Jakupcsek Gabriellával, Dióssy Klárival, majd Kocsis–M. Brigittával futott – majd 2025 őszétől új formátumban, minden héten más műsorvezetővel jelentkezett, de ekkor is kizárólag nők ültek a házigazda székében, például Szabó Erika, Csisztu Zsuzsa, Vágó Bernadett.

Az már biztos, hogy az új házigazda férfi, énekes, aki szerepelt a Dalban és a Csináljuk a fesztivált! című műsorban, kétgyermekes édesapa, Halak csillagjegyű, ha tehetné, legszívesebben Pókember bőrébe bújna, és sehová nem indul el napszemüveg nélkül, mert érzékeny a szeme, legutóbb pedig egy gyerekkori képet is megosztott róla a csatorna.
