Galambos Lajos a Szerencsekerék legutóbbi adásának egyik versenyzője volt. Az utolsó feladvány megfejtésekor a trombitás olyan megjegyzést tett, ami mellett a műsorvezető, Kasza Tibi nem tudott szó nélkül elmenni.
Galambos Lajos, aki a műsorban elárulta, nem szereti, ha Lagzi Lajcsiként emlegetik, hiszen azoknak az időknek már vége, az utolsó feladványnál kitalálta a megfejtést, csakhogy nem rajta volt a sor, játékostársa viszont láthatóan küszködött a megoldással, ezért a zenész feltette a kérdést.
„Rabolni nem lehet?” – kérdezte Lajcsi.
Erre Kasza Tibi gyorsan reagált is: „A szabadidődben azt csinálsz, amit akarsz…”
„Ez erősebb volt egy kicsit! Köszönöm!” – jegyezte meg Galambos, a műsorvezető pedig odalépett hozzá, hogy egy öleléssel kérjen bocsánatot. „Te dobtad fel, nem tudtam elmenni emellett” – mondta.
Galambos Lajos húsvéthétfőtől teljesen szabad ember, miután letöltötte a három év hat hónapos büntetését, amit áram-, víz- és gázlopás miatt kapott. A börtönben 14 hónapot töltött, a büntetés hátralévő idejét pedig házi őrizetben töltötte.