KezdőlapBulvárTVGyermekjogokról a Minimaxon

Gyermekjogokról a Minimaxon

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi programjának keretében a Minimax híradójában, februárban négyrészes sorozat indul a kicsik alapvető jogairól. A mesecsatornán a legérthetőbb nyelven szólítják meg a gyerekeket és a szülőket.

A Minimax nézői négy részben, négy téma köré gyűjtve ismerhetik meg az alapvető gyerekjogokat. Először a véleménynyilvánításhoz -, majd az egészséghez való jog, a gyerekek megkülönböztetés-mentes kezelése, és a világ gyermekeinek helyzete (pl. gyerekmunka) kerül terítékre. A nemzetközi és hazai helyzetről, illetve az UNICEF munkájáról olyan szakemberek mesélnek majd, mint Dr. Bábel Tamás, az UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója és Romet-Balla Ágnes, az UNICEF Magyar Bizottság Kommunikációs igazgatója.

Az UNICEF 1946-ban alakult a gyermekek védelmében, és egyik elsődleges céljának tekinti, hogy a jövő generációjának képviselőit is emberszámba vegyék, meghallgassák a felnőttek. A Minimax erre lehetőséget ad, a műsor készítői a Földessy Margit színiiskola diákjait is megkérték, hogy meséljenek élettapasztalataikról, véleményükről.

A sorozat február 8-án debütál a Minimax híradójában, és négy epizódon keresztül, négy hónapon át tanulhatunk a gyermekekről, a gyermekektől.

Dr. Bábel Tamás, az UNICEF Magyar Bizottság igazgatója üdvözli, hogy a Minimaxon elindult a kampány. „Az UNICEF azért küzd, hogy emberszámba vegyék a gyerekeket és megkaphassák a korukból kifolyó védelmet a világon mindenhol. Emiatt (is) fontos lenne a gyerekek jogtudatosítása, hiszen azzal, aki nem ismeri a jogait, bármit meg lehet tenni Azon a lehetetlen helyzeten, hogy három magyar gyerek közül kettő azt sem tudja, hogy léteznek jogai, 6 gyerekből pedig mindössze 1 az, aki tudja, hogy hova fordulhat, amennyiben valamilyen jogsérelem éri változtatni kell. A Minimax ezzel a sorozattal nagyon sokat tesz az ügy érdekében és ez mindenképpen példaértékű” – mondta.



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet