KezdőlapBulvárTVKönyvajánló műsort indított a Duna Tv

Könyvajánló műsort indított a Duna Tv

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Új, könyvekkel és irodalommal foglalkozó műsor kapott helyet a Duna képernyőjén, a naponta négy percben jelentkező, 1 könyv című program irodalmi műveket mutat be szerzőikkel együtt.

Az első visszajelzések alapján szívesen fogadták a nézők, olvasók, pedagógusok, könyvtárosok az új műsort – adta hírül a Duna Tv.

Az új program kapcsán a műsor házigazdája Lackfi János író, költő elmondta: bízik abban, hogy a könyvismertetőkből hosszú időn keresztül csemegézhetnek majd a nézők. Hozzátette, a Lyukasóra műsorvezetőjeként számos korábbi visszajelzésből tudja, hogy a határokon túli magyarság körében szinte „kulturális köldökzsinórként” működnek az ilyen jellegű adások.

A műsorvezető és a készítők abban reménykednek, hogy a könyvajánló műsor Magyarországon legalább olyan népszerűségre tesz majd szert, mint a Franciaországban már régóta közkedvelt Egy könyv – egy nap (Un livre – Un jour) című adás.

A műsor különlegessége, hogy a könyvszakma „szorgos láthatatlanjai”, szerkesztők, műfordítók, illusztrátorok és kiadók is reflektorfénybe kerülhetnek.

A csatorna az új program sugárzását legalább egy évre tervezi.

Forrás: MTI

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet