KezdőlapBulvárTVMagyar-román labdarúgó mérkőzés élőben

Magyar-román labdarúgó mérkőzés élőben

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Knézyjenő_labdás

Kiemelten fontos mérkőzés vár ránk a román labdarugó-válogatott elleni világbajnoki selejtezőn. A magyar csapat az egyik legnagyobb riválisával a Puskás Ferenc Stadionban pénteken 20.30 órától zárt kapuk mögött találkozik. Az összecsapást a közmédia élőben közvetíti. 

Sorsdöntő világbajnoki mérkőzést vívunk Románia legjobbjai ellen pénteken. A teljes mérkőzést az M1 közvetíti 20.15 órától, a Kossuth Rádió a második félidőbe kapcsolódik be.

Telkiben, zord időben, de nagy elszántsággal készül a pénteki meccsre a magyar válogatott. Egervári Sándor, a magyar labdarugó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a románok elleni világbajnoki selejtező „hatpontos” mérkőzés lesz. A szakember már másfél éve árgus szemekkel figyeli Románia legjobbjait. „Csak a hollandoknak sikerült a románoknak gólt rúgni, a másik három mérkőzésen a szervezett, fegyelmezett védelmük jeleskedett – mondta a szakvezető a Híradónak, majd hozzátette. – Szeretnénk erre rácáfolni, s a siker érdekében az általunk gyengébbnek vélt területeket kívánjuk támadni.”

Az izgalommal teli várakozást nemcsak a magyar válogatott tagjain lehetett látni. Knézy Jenőn, a mérkőzés kommentátorán is észrevehető némi drukk.

„Közvetítettem már zárt kapu mögött megrendezett mérkőzést és az ott tapasztaltak nem tartoztak a kedvenc élményeim közé – idézi fel korábbi élményét. – Életem egyik legfontosabb mérkőzésére készülök. Nemcsak lelkileg, hanem szakmailag is rá kell hangolódnom az összecsapásra. Remélem, a több millió magyarországi és erdélyi nézőnek a közvetítéssel és az eredménnyel is örömet szerzünk.



A zárt kapuknak előzménye is van. A nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította a Magyar Labdarugó Szövetség kérését, így érvényben marad a Nemzetközi Labdarugó Szövetség (FIFA) büntetése, amely alapján a magyar válogatottnak pénteken világbajnoki selejtezőmérkőzésen nézők nélkül kell fogadnia a román csapatot a Puskás Ferenc Stadionban.

Izgalom, feszültség az egész országban tapintható. Az eddigi tétmérkőzések mérlege kiegyensúlyozott: három győzelem, három vereség és négy döntetlen szerepel a palettán.

Knézy Jenő mellett a helyszínről Mohay Bence pályaszéli riporter jelentkezik, a stúdióban pedig Menczer Tamás elemzi a látottakat Kovács Zoltán volt válogatott labdarúgóval közösen.

A Kossuth Rádió a második félidőt Gulyás László és Hajdu B. István kommentálásában 21.30 órától élőben közvetíti.

Hajrá magyarok!

Adás: 2013. március 22. (M1 20.15, Kossuth Rádió 21.30)

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet