Nagyon kifáradt a dal végére Andreas, ezt a zsűri is észrevette, és szóvá is tette. Eszenyi Enikő úgy fogalmazott, hogy Andreas a “Jókedv anarchistája”, akiből csak úgy sugárzik az életöröm.
Inge alatt elrejtett pólójára írva mutatta meg a múlt hét óta fogadott e-mailjei számát Friderikusz Sándor, aki az előző döntőben kampányt indított a két tehetségkutató különböző időpontban való sugárzásáért. Fridi mindkét csatorna programigazgatójával is beszélt, hogy milyen eredménnyel, azt a videóból megtudhatod!
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”