Péntek este Szűcs Ádám számára véget ért a Megasztár. A kisújszállási fiút már az első döntőben is megérintette a kiesés szele, ám akkor Falusi Mariann, a múlt heti kijelölt zsűritag megmentette. Másodszor, Mester Tamástól már nem kapott új esélyt.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
A Megasztár második döntője előtt már fergeteges hangulat uralkodott a TV2 stúdiójában, a versenyzők pokoli dalokkal készültek az estére. A felkészülésüket ezen a héten Mester Tamás segítette, aki napokat töltött velük a Megaházban. Tamás elárulta, így, hogy közelebbről is megismerte és megkedvelte a tizenegy énekest, sokkal jobban fél a döntéstől. Neki jutott ugyanis az a feladat, hogy a két legkevesebb nézői szavazatot kapott versenyző közül megmenthetett egyet, ez azonban egyet jelent azzal, hogy a másik énekes számára véget ér az álom, véget ér a Megasztár.
A tizenegy produkció után a két műsorvezető, Claudia és Tilla színpadra szólította az énekeseket, akik közül nyolcan simán tovább jutottak, a veszélyzónában három előadó maradt: Szűcs Ádám, Horváth István és Talán Attila.
A múlt héten mandulagyulladással éneklő Szűcs Ádám tegnap este már egészségesen állt színpadra a Jamiroquai Cosmic Girl című dalával. Remekül érezte magát a produkció közben, ahogy jól teljesített Horváth István is, aki a Linkin Park Numb című slágerét adta elő. Talán Attila annak ellenére, hogy hangszálgyulladással küszködik hetek óta, rengeteg dicséretet gyűjtött be produkciójával a zsűritől. Végül ő volt az, akit a közönség az újra indított szavazáson megmentett attól, hogy Mester Tamás elé kelljen állnia.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
A felelősség Mester vállát nyomta, ő pedig meghozta a döntését, amely egyébként összecsengett a többi zsűritag véleményével is: Istvánt mentette meg, így Szűcs Ádám számára véget ért a verseny.
Jövő pénteken már csak tíz énekes áll a Megasztár színpadára, és köztük van az, aki végül megnyeri majd a tehetségkutatót, és Magyarország hangja lesz.