KezdőlapBulvárTóth Gabi: A testvéremet érzékenyen érintette, hogy nem ő kapta a Megasztár...

Tóth Gabi: A testvéremet érzékenyen érintette, hogy nem ő kapta a Megasztár zsűriszékét

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Tóth Gabi a story.hu-nak nyilatkozott nővére, Tóth Vera Megasztár elleni kritikájával kapcsolatban, és azt mondta, egyetért a TV2 nyilatkozatával, miszerint Verát az zavarja, hogy nem válogatták be a zsűribe, de nem haragszik a testvérére.

Tóth Vera egy Facebook bejegyzés kommentjében fakadt ki a tehetségkutatóra, aminek korábban ő is a győztese volt. Elmondása szerint azonban a mostani Megasztár össze sem hasonlítható azzal a műsorral, amiben egykor szerepelt, és szégyelli a legújabb évadot, amit „trahs-nek” nevezett.

Húga, Tóth Gabi, aki a jelenlegi zsűri tagja, először a 24.hu-nak nyilatkozott Vera kritikájával kapcsolatban, és elmondta, hogy  nincs ideje azzal foglalkozni, ki mit mond róla, mivel most sokkal fontosabb számára, hogy felkészítse a lányát az iskolára.

Tóth Gabi a Megasztár zsűritagjaként
Fotó: TV2

A TV2 ugyanakkor megosztott egy sajtóközleményt, amiben azt írták, nem értik Tóth Vera becsmérlő szavait, hiszen tavaly ő is részt vett a zsűri castingján. Gabi most a story.hu-nak elmondta, hogy egyetért a csatorna nyilatkozatával.

„Teljes mértékben egyetértek a TV2 nyilatkozatával. Azt gondolom, a testvéremet érzékenyen érintette, hogy nem ő kapta a Megasztár zsűriszékét. Pedig nagyon szerette volna. De ott van a jövő évad, az még sikerülhet neki. Sőt, lehet együtt is ülhetünk majd a zsűriasztalnál, hisz mindketten tehetséges énekesnők vagyunk” – mondta.

Tóth Vera
Fotó: RTL

Arra a kérdésre pedig, hogy most milyen a viszonya a nővérével, így válaszolt:



„Én csak a magam nevében tudok beszélni, és részemről nincs harag. Nincsen testvérháború, ahogy a bulvár szokott fogalmazni.

 A testvérem felnőtt ember, azt mond és fogalmaz meg, amit csak szeretne. És én is bármikor elmondhatom a véleményem. De a jövőben én szeretnék inkább a saját dolgaimmal, például a mentoráltaimmal foglalkozni.”

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet