Szombat este, közvetlenül a Megasztár után debütál a TV2 vadonatúj thriller minisorozata, a Keselyű. A sorozat főszereplője Szigethy Zalán, a sikeres rádiós műsorvezető, akinek látszólag tökéletes élete egy brutális gyilkosságsorozat nyomán pillanatok alatt rémálommá válik. A karaktert a Junior Prima-díjas Dér Zsolt alakítja, aki a minisorozat kreatív producerével, Herman Péterrel mesélt a produkcióról a Mokka péntek reggeli adásában.
Dér Zsolt elárulta, a forgatókönyv első olvasásakor azonnal érezte, hogy a szerep különleges lehetőséget kínál számára.
„Minden forgatókönyvet úgy nyitok ki, mint egy karácsonyi ajándékot, hogy vajon az lesz-e benne, amire jeleztem, hogy mit szeretnék kapni? Hát ez nagyon az lett, amire én vágytam, olyasvalami, amiben már régóta szerettem volna részt venni” – mondta a színész.
Hozzátette, hogy bár Zalán életét kezdetben irigylésre méltónak láthatják a nézők, a történet során fokozatosan derülnek ki azok a repedések és titkok, amelyek már a kezdetektől jelen vannak. A sorozat számos apró utalást rejt el, amelyeket a közönségnek kell felfedeznie és értelmeznie.
A produkció alkotói szerint a Keselyű elsősorban a fordulatos történetvezetésével és atmoszférájával ragadhatja magával a nézőket. Herman Péter kreatív producer hangsúlyozta, hogy a készítők számára különösen fontos volt egy olyan minőségi, nemzetközi színvonalú thriller létrehozása, amely a magyar közönség számára is új élményt kínál.
„Borzasztó izgalmas és sodró. Meggyőződésem, hogy az emberek minőségi történetekre várnak, amik bárhol megállnák a helyüket” – fogalmazott.
A sorozat egyik legizgalmasabb eleme, hogy a gyilkos klasszikus magyar versekkel küldi üzeneteit. Míg az alapjául szolgáló regényben Babits Mihály művei szerepelnek, a televíziós adaptációban József Attila több verse mellett Radnóti Miklós, Ady Endre, Vörösmarty Mihály, Kosztolányi Dezső és Arany János költeményei is kulcsszerepet kapnak. A választás nem volt véletlen. Herman Péter elmondta, hogy az egyes versek szorosan kapcsolódnak az áldozatokhoz és az elkövetett bűncselekményekhez, így a költemények fontos nyomként szolgálnak a történetben.
„A bűn alapján, pontosabban az áldozatok alapján. Azt gondoltuk, hogy a legfontosabb, hogy olyan verset találjunk, hogy a néző be tudja azonosítani, hogy kiről szólhat” – árulta el a producer.
Dér Zsolt szerint a Keselyű egyik legnagyobb ereje, hogy nem ad minden kérdésre azonnali választ. A történet során a nézőknek kell összerakniuk a mozaikdarabokat, miközben egyre több részlet derül ki a főhős múltjáról és felelősségéről. A sorozat folyamatosan nyitva hagyja a kérdést: vajon Szigethy Zalán áldozat, vagy olyan ember, akinek a múltja miatt szembe kell néznie saját tetteinek következményeivel?
A négyrészes thriller minisorozat október 17-től, szombat esténként, a Megasztár után lesz látható a TV2 műsorán.
