Vasárnap a döntőbe jutás volt a tét A Nagy Duett színpadán, és, ahogy az lenni szokott, ezúttal is búcsúznia kellett egy párosnak a közkedvelt szórakoztatóműsortól. Az est hangulatához remekül illett Liptai Claudia és Till Attila közös produkciója, a Neoton: 220 felett, a versenyben maradt négy páros ugyanis ismét kitett magáért.
A legutóbbi műsorban magasra helyezték a lécet: Vastag Csabáék például egy olyan dalt kaptak, amelyet nemcsak magas női hangon kellett Evelinnek elénekelnie, hanem ráadásul koreaiul is „meg kellett tanulnia” hozzá, ami kemény feladatnak bizonyult. Azonban a zsűri dicsérő szavakkal illette őket ezúttal is, a második produkciójuk után pedig ők lettek a nap győztesei is.
Gesztesi Panka és Kovács Áron első körben egy olyan dallal készült, amely a zsűri szerint Pankát a háttérbe szorította, de a következő produkciónál már fordult a kocka: a Skyfall betétdalával maximális pontszámot szereztek. Az est sztárja ezúttal is ifj. Schobert Norbi és Lengyel Johanna párosa volt, akik alázatukkal, szakmaiságukkal és a bennük rejlő szórakoztató faktorral teljesen lekenyerezték a zsűritagokat.
Curtis és felesége, Judie, miután többször is megmenekültek a veszélyzónából, megújult erővel vetették bele magukat a műsorba, és hatalmas sikert arattak a közönség köreiben. De a második produkciónál elsiklott a dolog. A zsűri szerint, az első körben túl magasra helyezték a lécet, amit nehéz lett volna felülmúlni, így csak 36 pontot gyűjtöttek. És a közönségszavazásnál is alul maradtak, így nekik kellett távozniuk a döntő kapujából.
Megvan tehát A Nagy Duett fináléjának három versenypárosa: április 11-én Vastag Csaba és Domján Evelin, Kovács Áron és Gesztesi Panka, valamint ifj. Schobert Norbi és Lengyel Johanna csaphatnak össze a trófeáért.
