Drámai pillanatokat hozott a Házasság első látásra harmadik adása: Kemenczés László és Gombos Tünde, azaz Tücsi esküvője már az első találkozáskor komoly feszültséggel indult. A menyasszony arcáról szinte azonnal le lehetett olvasni, hogy egészen másra számított, és bár végül kimondta az igent, később sírva vallotta be, mennyire csalódott.
A Házasság első látásra egyik legfeszültebb esküvőjét láthatták a nézők a TV2 szerda esti adásában. Kemenczés László és Gombos Tünde, vagyis Tücsi úgy álltak egymással szemben az oltárnál, hogy korábban még soha nem találkoztak, a menyasszony reakciója pedig már az első pillanatokban sokat elárult.
Tücsi láthatóan nem azt a férfit kapta maga mellé, akire titkon számított.
Miközben az esküvőnek elvileg az örömről és az izgalomról kellett volna szólnia, a menyasszony arcán inkább kétségbeesés, szomorúság és bizonytalanság jelent meg. Az oltár előtt is nehezen tudta leplezni az érzéseit, és egyértelműnek tűnt, hogy László első látásra nem váltotta ki belőle azt az érzést, amelyben reménykedett.
Tücsi végül mégis igent mondott Lászlónak
A feszültség ellenére Tücsi végül úgy döntött, nem szakítja félbe az esküvőt, és kimondta az igent.
A döntés mögött azonban nem egy hirtelen fellángoló vonzalom vagy az a bizonyosság állt, hogy megtalálta azt a férfit, akivel valóban szeretné folytatni az életét.

Nem sokkal később, a kamerák előtt már nem tudta visszatartani a könnyeit. Sírva beszélt arról, hogy mennyire máshogy képzelte ezt a pillanatot.
„Rendkívül csalódott vagyok. Oké, hogy elhiszed, hogy nem képzelsz el, próbálsz nem elképzelni valakit, de hogy abban bíztam, hogy lesz valami, ami megfog…” – fogalmazott Tücsi.
A menyasszony pontosan tudta, hogy a nézőkben is felmerülhet a kérdés: ha ennyire csalódott volt, miért nem mondott nemet?
Erre is megadta a saját, fájdalmasan őszinte válaszát.
„És akkor most szerintem tök sok ember felteszi magába a kérdést, hogy akkor minek mondtál igent? És azért mondtam igent, mert hogy idecsődítettem a barátaimat, végigcsináltam ezt az egészet, és most szedjem vissza a lapokat?” – mondta.
Tücsi egy kártyajátékhoz hasonlította a helyzetét, érzékeltetve, hogy úgy érezte: ha már eljutott eddig, nem akarja az utolsó pillanatban feladni.
„Hogy ez nem… hogy kártyajátékban sincs ilyen, hogy amit egyszer leosztasz, azt…” – mondta könnyek között.
