Nincs helye Csobot Adélnak az X-Faktor döntőjében, legalábbis ezen a véleményen van Geszti Péter, azután, hogy a nagykárolyi lány kiütötte versenyzőjét az X-Faktorból.
Szombaton Csobot Adél és Szabó Dávid kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így párbajra került a sor. Végül a mentorok sem tudtak dönteni kettejük közül, így borítékbontásra került a sor, amelyből Dávid kerül ki vesztesként.
Geszti Péter, Szabó Dávid mentora állítja, Csobot Adél nem a hangja miatt jutott tovább. Geszti Adéllal szemben többször kifejtette, hogy a produkciói alapján mindig ugyan azt nyújtja, nem változott semmit.
Hogy nem az éneklésével volt jobb Adél, abban biztos vagyok – kezdte a műsor után a Blikknek nyilatkozó Geszti. – Kedves személyiség, de megosztó, mint minden erős, jellegzetes karakter.
Gesztivel ellentétben a nézők mégis szeretik Csobot Adélt, ezt bizonyítja az is, hogy eddig a versenyben tudott maradni, sőt be is került a legjobb három közé. Antal Timi és Oláh Gergő toronymagasan verte az eddigi mezőnyt, szombaton hármójuk közül kerül ki az a kettő, aki vasárnap megnyerheti az X-Faktort.
Nagy Feró kiáll Csobot Adél mellett, ő mindvégig kedvelte az erdélyi lány teljesítményét.
– A mai buliban a négy versenyző közül a legjobb számomra Csobot Adél volt, nálam ő végzett az első helyen. Mindegyik dalában nagyon tetszett. A következőkben is a csajoknak drukkolok – magyarázta a nőpárti Feró.
Malek Miklós pedig az X-Faktor kísérőműsorában, az After X-ben vágott oda Gesztinek. Arról beszélt, a Geszti csak önmagát ismétli Adéllal kapcsolatban, képtelen rá jót mondani. A legifjabb mentor hangsúlyozta, ő próbál jó példát mutatni a szöveggyárosnak, a mentoráltjait nemegyszer dicsérte már meg, de viszonzást hiába várt.
Csobot Adél nem törődik az őt ért kritikával:
– Mindig szerettem a kihívásokat, örültem, hogy van feladat, van mit megoldani. Megvolt a lehetőség arra, hogy sikerüljön, és sikerült is – emlékezett vissza a fiatal lány.
Forrás: Blikk.hu