Ullmann Mónikáról mind szélesebb körben köztudott, hogy tudatos vásárló. A színésznő számára fontos a vásárolt termékek összetétele, minősége, szűk -és tágabb környezetének tudatos védelme. Egy nagyvárosban élő színésznő számára nem könnyű feladat a környezettudatos élet kialakítása, de a művésznő a sok kicsi sokra megy elvét vallja.
„Igen, én magam is azt gondolom,hogy tudatos vásárló vagyok, amely az életem szinte minden terülén nyomot hagy. Szenvedélyes barkácsoló lévén, fontos számomra például egy-egy festék összetétele, nem mindegy hogy milyen alkotórészekből áll az,ami akár évekig is az életünk része lesz. Tény, hogy így kicsit tovább tart a vásárlás,de én ezt boldogan vállalom”- mesélte a színésznő.
A művésznő számára az is nagyon fontos, hogy otthona, mindennapjai is tudatos rendszer alapján működjenek.
„Félreértések elkerülése végett,azért azt tegyük hozzá, hogy nem egy katonai objektumban élünk – tette hozzá nevetve-, de valóban nem árt, ha van némi rendszer a mindennapokban.
Színésznőként, ezt nem egyszerű kivitelezni, hiszen egy igazán eklektikus pálya a miénk, pont ezért fontos, hogy otthon kicsit nyugalmasabb légkör vegyen körül.
Csak apróságok ezek,bárki számára elérhetőek. Például nem folyik nálunk feleslegesen a víz, a kertben összegyűjtjük az esővizet és azzal locsolunk, a telefontöltőt kihúzzuk a konnektorból használat után. A ruhavásárlási szokásainkat is igykeszünk kordában tartani azzal, hogy csak akkor veszünk újat, ha kiselejtezünk egy régit. Érdekes játék ez,mert így sokszor inkább a régi mellett döntünk,gyorsan kiderül,hogy nincs is szükég az újra.
A hálószobát megpróbáltuk elektroszmog mentessé tenni. Itt sem kell nagy dolgokra gondolni, csak annyi, hogy ott nincs semmilyen műszaki cikk, sőt még konnektor sem. Apróság, de sokat számít.”
A konnektorra azonban mostantól nagy szükésége lesz a színésznőnek,ha nem is a hálószobában.
„Valóban, nagy változás történt az életemben. Eddig a lehető legkisebb benzinüzemű autóval jártam, de most ezt is lecseréltem egy elektromos autóra, azzal közlekedem a városban. A REVA, a világ első akkumlátorral működő közúti járműve. Kétszeres nyertese a Környezetbarát Közlekedési Egyesület által meghirdetett Legjobb Városi Autó díjnak. Nem meglepő, hiszen nincs légszennyezés, nincs füst, nincs zaj.
Ennek köszönhetően, amikor először vezettem a villanyverdámat, azt hittem,hogy nem működik az autó. Úgy tűnt elindultunk, de nem hallottam semmilyen motorzajt. Nagyon furcsa volt, persze ma már az lep meg,ha átülök egy benzinüzemű autóba és hallom a jellegzetes hangot. Fantasztikus találmány, én azonnal beleszerettem. Mostantól nem kell a benzinárakat figyelnem, nálam egy teli tank 400Ft-ba kerül. Kb. 5Ft-ot fogyaszt az autó kilométerenként. Városi közlekedésre tökéletesen alkalmas, 80Km/h a végsebessége, ami nagyon jó kontroll a gyorshajtás elkerülésére” – tette hozzá nevetve.
„Mivel az autó teljesen automata,nem kell a sebességváltásra sem figyelni,ami a városi araszolgatásban nekem is nagy segítség. Speciális női probléma, hogy a sok kuplung használattól sérülnek a női, vékony cipősarkak, hát itt ilyen gond nincs. A parkolás pedig – még női szemmel is – könnyű és egyszerű, hiszen az autó kis helyet foglal. Nekem már 15 éves nagyfiam van,de a hátsó ülésre akár két gyerekülés is elfér kényelmesen. Azt azért be kell vallanom,hogy – tipikus női módon – elősként az autó külsejébe szerettem bele. Az utcán sétálva, először csak azt vettem észre, hogy mindenki egy irányba néz, majd én is megláttam a kis villanyverdát. Nagyon helyes, nem mindennapi darab.”
A színésznő azonban nem csak menet közben kelt feltűnést autójával,a tankolás az igazi látványosság.
„A tankolás tényleg nagyon vicces. Nem kell hozzá más, csak áram,tényleg konnektorból tankolok. A Váci úton van egy töltőállomás, egy-egy tankolás felér egy társasági eseménnyel”- mesélte nevetve Ullmann Mónika.