Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Magyarország legnépszerűbb reality show-ja visszatér a képernyőre. Még ebben az évben kinyitja kapuit a Való Világ Villa és várja új lakóit, akik szeretnék megmutatni magukat és megváltoztatni az életüket.

A műsor fődíja egy lakás, egy autó és havi egymillió forint egy éven át.
A műsor legutóbbi, harmadik szériájának 2003-as indulása óta eltelt hét évben folyamatosan érkeztek a kérések a műsor folytatásáról. A csatorna az évek alatt rendszeresen kutatta a nézői reakciókat és várta a legalkalmasabb pillanatot, hogy ismét műsorra tűzze az ország legsikeresebb valóságshow-ját.

A legfrissebb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a 18-49 éves korosztályban tízből kilenc ember emlékszik a Való Világra és közülük mindössze egy ember nem követte a műsort. Mind az európai, mind az amerikai trendek azt mutatják, hogy a reality show-k a reneszánszukat élik. A kutatási eredmények hatására és a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve döntött úgy a csatorna, hogy ősszel ismét elindítja a Való Világot.

A ValóVilág 2002-ben a 18-49 évesek körében 37,9%-os közönségarányt ért el, amit a következő szériák csak tovább növeltek. A harmadik sorozat közönségaránya 41,4% volt. A második sorozat sikere elsöprő volt, a konkurens csatornán futó Big Brother – amely a műfaj nemzetközileg legismertebb képviselője – megbukott, először késő estére került, majd idő előtt befejezték.

A tévénézők több, mint a fele rendre figyelemmel kísérte a Való Világ finálékat. (Az első nyertes, Mészáros Szabolcs végső győzelme 53,9%-os közönségarányt ért el. Vitkó Lászól és Gyukin Milován diadala pedig 52%-os közönségarányt tudhatott magáénak.) A ValóVilág sikere az ország határain is túlmutatott, a valóságshow első szériája VyVoleni címmel Csehországban és Szlovákiában is maga mögé utasította a Big Brother-t.

A www.valovilag.hu oldalon várják a játékosok jelentkezését, akik harcba szállnak a fődíjért és úgy érzik képesek a nézőket a képernyő elé szegezni átütő egyéniségükkel. A főnyeremény a gondtalan életet biztosítja majd annak, aki utolsóként hagyja el a villát. Egy lakás és egy autó tulajdonosa lesz, valamint egy éven át havi egymillió forint a nyereménye. A Való Világban ismét a lét a tét!


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!