KezdőlapBulvárVisszautasította az életmentő veseátültetést az édesanya, hogy megmentse 2 éves kislánya életét

Visszautasította az életmentő veseátültetést az édesanya, hogy megmentse 2 éves kislánya életét

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Egy anya elutasította a férje veséjét, így végrehajthatták a 2 éves lányukon az életmentő műtétet.

Bec Vallee 11 éves volt, amikor egy súlyos vesebetegséggel diagnosztizálták, 13 éves korára az állapota nagyon leromlott, majd 17 éves korában, amikor a veséi szinte feladták a szolgálatot, az anyjának köszönhetően veseáltültetést végeztek rajta.

A queenslandi 31 éves anyának viszont most újabb veseátültetésre lenne szüksége, de úgy döntött, hogy nem fogadja el a férje veséjét, mert időközben kiderült, hogy a kislányuk is ugyanazzal a betegséggel küzd.

Bec akkor egy ultrahang vizsgálaton tudta meg a szörnyű hírt, várandósságának 20 hetében.

“Abban a pillanatban minden megváltozott az életemben, borzasztó volt. A legrosszabb, amit egy szülő halhat, az az, hogy a gyereke beteg. Tisztában voltam vele, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdjön, hiszen én is ezzel a betegséggel élek együtt” – mondta a fiatal anya.

Bec végül úgy döntött, hogy lánya egészsége érdekében visszautasítja, férje, Ryan veséjét, így ezután hetente háromszor dialízisre kell járnia.

“Mindketten a gyermekünk egészségét tartottuk a legfontosabbnak, a legjobbat akartuk neki” – mondta Bec férje, Ryan.

Bec hozzátette: „Már egyszer megkaptam az élettől a második esélyt, hiszen sikeres volt a veseátültetésem. Megtapasztaltam a szülői lét örömeit, és nagyon boldog vagyok, de most a gyerekünk a legfontosabb.”

Az önzetlen anya több mint ezer ausztrálhoz csatlakozik a szervdonorok várólistáján. A legtöbb szülő át tudja érezni, és elfogadja Bec döntését, hiszen mindannyian azt akarjuk, ami a legjobb a gyermekünk számára, és, ha kell az életünket is odaadjuk érte.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet