Jelenleg komoly átalakuláson megy át Palik László népszerű YouTube-csatornája. A Palikék Világa több meghatározó munkatársa is távozott az elmúlt időszakban, köztük az alapítócsapat egyik állandó tagja, Wágner Tamás, valamint Ábel Anita. A csatorna azonban nem szűnik meg: Palik László szerint már javában dolgoznak az új műsorokon és a megújult struktúrán.
A Palikék Világa 2021-ben indult el Palik László, Wágner Tamás és Konyári Edinka közös projektjeként. Konyári Edinka későbbi távozása után Dombovári Vanda csatlakozott a csapathoz, az online platform pedig az évek során a hazai digitális tartalomgyártás egyik ismert szereplőjévé vált.
Az elmúlt hónapokban azonban több változás is történt a háttérben, amelyek után kérdésessé vált, milyen formában folytatódik a csatorna működése.
A legnagyobb visszhangot Wágner Tamás távozása váltotta ki, aki csaknem öt éven keresztül dolgozott együtt Palik Lászlóval.
A médiaszakember nemcsak műsorvezetőként és állandó szereplőként volt jelen a Palikék Világában, hanem szerkesztőként is fontos feladatokat látott el.
Távozását május végén jelentette be az Instagram-oldalán.
„A mai nappal búcsúzom a #palikékvilága csapatától. Közel 5 év alatt tényleg megszámlálhatatlan találkozás és ennyiszer a köbön jó élményem volt. Veletek. Mindenkivel. Soha nem fogom elfelejteni! Köszönöm mindenkinek! Aztán meg jó szórakozást annak megfejtéséhez, hogy az archív képek alapján ki mennyit hízott és öregedett az elmúlt évek alatt – vagy fogyott el így vagy úgy” – írta akkor Wágner Tamás.
Ábel Anita is elköszönt a csatornától
Nem Wágner Tamás az egyetlen ismert arc, aki távozott a Palikék Világától. Ábel Anita is bejelentette, hogy befejezi munkáját a csatornánál.
A műsorvezető az Egy ritmusban podcast házigazdájaként dolgozott, amelyet szívügyének nevezett. Búcsúbejegyzésében arról írt, hogy két évvel korábban egy lehetőséggel indult minden, most azonban új kihívások várnak rá.
„BÚCSÚ Palikék Világától. Két évvel ezelőtt egy lehetőséggel indult minden. Ma pedig elérkezett egy fejezet vége. Az Egy ritmusban podcast a gondolattól a megvalósításig a szívügyem volt, és hatalmas öröm számomra, hogy ennyien megszerettétek. Hiszek abban, hogy generációktól függetlenül mindig tanulhatunk egymástól – talán ezért is talált ilyen sok emberhez utat ez a műsor. Most azonban új kihívások várnak rám, így eljött a búcsú ideje. De ne aggódjatok, nem tűnök el! Hamarosan új platformon, új tartalmakkal jelentkezem” – fogalmazott Ábel Anita.
Palik László szerint természetes a változás
A sorozatos távozások után felmerült, hogy akár a csatorna jövője is veszélybe kerülhet. Palik László azonban a story.hu-nak adott nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy a Palikék Világa tovább működik.
A műsorvezető szerint a változás és a megújulás természetes része a médiaszakmának.
„A változást az élet természetes és normális velejárójának tartom, pláne a mi szakmánkban, ahol az embereknek időről időre szükségük van a megújulásra, hogy képesek legyenek folyamatosan a maximumon teljesíteni. Szóval szerintem ezek a folyamatok természetesek és normálisak” – mondta Palik László.
A televíziós azt is elmondta, hogy a csatorna jelenleg nyári menetrend szerint működik, de továbbra is rendszeresen jelentkeznek új tartalmakkal.
Még képlékeny az új csapat összetétele
Egyelőre nem lehet tudni, kik alkotják majd ősszel az állandó csapatot. Palik László szerint a végleges stáb attól is függ, milyen formátumokkal folytatják a munkát.
A műsorvezető elmondása szerint már dolgoznak a folytatáson, és a tervek szerint ősszel új, illetve megújult formátumokkal jelentkeznek.
„Az új és megújult formátumokat ősztől szándékozunk bevezetni, és részleteket is akkor fogok tudni majd mondani, amikor már majd minden készen áll. Jelenleg gőzerővel dolgozunk, hogy minél színesebb és gazdagabb struktúrával folytassuk ősszel azt a munkát, amit immáron 5 éve kezdtünk el” – árulta el Palik László.
Családjával és sporttal tölti a nyarat
A megújulás előkészítése mellett Palik László a családjával is sok időt tölt a nyári hónapokban.
„Sportolok, sportolunk és sokat vagyunk együtt a családommal. Petra, a párom ugyanúgy sportol naponta, mint a fia, Samu, aki teniszezik, illetve Vince fiam, aki elkezdett bokszolni. Szóval sok nevetéssel, jókedvű sporttal és munkával telik a nyár, ami így ebben a mi kis csapatunkban nagyon is élvezetes. Ha tél, ha nyár, mi ezt így szeretjük” – beszélt programjairól a műsorvezető.
