Zalatnay Sarolta megelégelte, hogy a becsületébe gázoltak, és a csütörtöki Reggeliben indulatosan üzent rosszakaróinak.
Zalatnay Sarolta és ügyvédje, dr. Medveczky Mihály volt a Reggeli vendége. Cini elmondta, megelégelte, hogy egy évekkel ezelőtti eset miatt, amelyért letöltötte büntetését, még ma is vezekelnie kell, sokszor ok nélkül. Cini a nyáron került kapcsolatba a Csillagszem Állatvédő Alapítvánnyal, amelynek vezetője, Abonyi Mónika arra kérte, az énekesnő ismertségét kihasználva, segítsen nekik a hírverésben. A jó kapcsolatba még az is belefért, hogy az alapítvány vezetője kisegítette az énekesnőt 480 ezer forinttal, akinek akkoriban fizetési nehézségei adódtak. A kiváló kapcsolat azonban mára sárdobálásba csapott át, Abonyi Mónika azt mondja, kétmillió forinttal tartozik neki Zalatnay. Cini becsületsértésért perel.
– Ezek nem állatvédők, hanem kufárok – jelentette ki Cini a Reggeliben. – Állítólag többen is feljelentést tettek ellenük a rendőrségen. Összefogunk az alapítvány ellen a többi károsulttal. Üzenem így, a képernyőn keresztül, hogy a lányomat hagyják békén és az ügyvédem autójának ablakát ne törjék be többé, mert annak következményei lesznek!
Abonyi Mónika, a Csillagszem alapítvány képviselője péntek reggel meséli el saját verzióját a Cinivel kialakult konfliktusról. A reggeli beszélgetés az alábbi linkre klikkelve visszanézhető.