Megjelent Kökény Attila és Rakonczai Viktor legújabb közös felvétele, amely a „Csak az álmokon át” címet viseli. Ezúttal egy igazán személyes élményből merítettek: a dal azt az utat idézi fel, amely a gyermekkori álmoktól a megvalósult sikerekig vezetett.
A dal alapgondolata a fiatalkori álmok beteljesülése. Attila és Viktor már gyermekként arról álmodoztak, hogy egyszer színpadon állva, a zenének élve építhetik fel a saját útjukat. Az elmúlt években ez az álom nemcsak valósággá vált, hanem egy olyan közös történetté is formálódott, amelyben két önálló zenei pálya találkozásából egy különleges alkotói kapcsolat és szoros barátság született.
Az elmúlt évek közös munkája mára önálló produkcióvá nőtte ki magát. Számos rangos hazai koncerthelyszín után másfél évvel ezelőtt a teltházas MVM Dome-ban bemutatott Kökény 50 koncert jelentett újabb mérföldkövet, most pedig már egy újabb, minden eddiginél különlegesebb MVM Dome-koncertre készülnek.
A „Csak az álmokon át” zenei világában továbbra is erősen jelen van az olasz hangulat, amely az elmúlt időszak közös dalait is meghatározta. A szerzemény zenéje és hangszerelése ismét Rakonczai Viktor munkáját dicséri, aki ezúttal is úgy építette fel a dalt, hogy annak érzelmessége és felemelő hangulata egyszerre legyen személyes és nagyívű. Az olasz zenei világ ezúttal is fontos inspiráció, miközben a dal mondanivalója nagyon is róluk szól: arról, hogy a hosszú évek munkája után egyszer csak valóra válhat mindaz, amiről gyerekként még csak álmodni mertek. Kökény Attila így fogalmazott a dalról:
„Ez a dal a fiatalkori álmainkról szól, amelyekért rendkívül sokat dolgoztunk. Bár két külön karriert építettünk fel, az elmúlt évek közös munkái során egy életre szóló, szoros barátság is született közöttünk. Talán éppen ezért olyan különleges számunkra ez a dal, mert nemcsak arról szól, honnan indultunk, hanem arról is, hogy hová jutottunk együtt. És közben ugyanúgy vannak új álmaink és új céljaink.”
A kislemezhez készült videóklip különösen fontos állomás a két előadó számára, hiszen képekben is végigköveti azt az utat, amelyről a dal szól. Mindkettőjük gyermekkoráig visszanyúló archív felvételek elevenítik fel a kezdeteket, majd fokozatosan rajzolódik ki előttünk az út a mai sikerekig.
Attila pályájának meghatározó állomásai – köztük a Megasztár időszaka és az éjszakai bárzenélések – mellett Viktor történetének fontos pillanatai, az ikonikus V.I.P. korszak és sikeres zeneszerzői pályájának mérföldkövei is megjelennek. A múlt és a jelen találkozása így nem egyszerű visszatekintés: annak a bizonyítéka, hogy a gyermekkori álmokból hosszú évek munkájával valódi, közös történet születhet.
A klip végül nem lezár egy történetet, hanem továbbviszi azt. Hiszen miközben Kökény Attila és Rakonczai Viktor visszatekintenek arra, amit már együtt elértek, már egy újabb nagy álom megvalósítására készülnek: 2027. március 5-én ismét megtöltik az MVM Dome-ot. Mert vannak álmok, amelyek egyszer valóra válnak – és vannak, amelyekből újabb álmok születnek.
