KezdőlapKiemeltA fiatal férfi úgy énekelte a Queen dalát, hogy attól mindenkinek a...

A fiatal férfi úgy énekelte a Queen dalát, hogy attól mindenkinek a földbe gyökerezett a lába

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Mickey Callisto egy Queen dallal lépett a Britain’s Got Talent színpadára, és olyan élethűen idézte Freddie Mercury emlékét, mintha a legendás énekes maga is jelen lett volna.

Az angliai Sunderlandből származó 28 éves énekes a zsűrit és a közönséget egyaránt lenyűgözte hihetetlen előadásával, így nem is volt kérdés, hogy a végén négy igennel távozhatott, a közönség pedig állva ünnepelte őt.

Mickey Callisto azzal indított, hogy elmondta, amennyiben megnyerné a versenyt, a fődíjból venne egy lépcsőliftet a nagymamájának, amivel máris belopta magát a jelenlévők szívébe.

Mickey azt is elárulta, hogy a legnagyobb álma, hogy felléphessen a Wembley Stadionban, amire Simon Cowell megjegyezte, hogy ennél valóban nem is lehetne nagyobbat álmodni. Amikor pedig énekelni kezdett, az is világossá vált, hogy Mickey álmai talán nem is olyan elérhetetlenek.

A Queen egyik legnagyobb balladáját, az ikonikus „Who Wants To Live Forever” című slágert adta elő, méghozzá olyan tökéletesen, hogy szinte azt lehetett volna hinni, maga Freddie Mercury tért vissza.

De nemcsak a hangi adottságai voltak meg a dal előadásához, azt is pontosan tudta, hogy kell mozogni a színpadon, és megnyerni a közönséget, így mire a produkció végére ért, mindenki állva tapsolt, és igazi koncerthangulat uralkodott a stúdióban.



A meghallgatás a zsűrit is lenyűgözte, és gyakorlatilag az egekbe dicsérték a versenyzőt. Alesha Dixon, aki elsőként kapott szót, így fogalmazott: „Azon gondolkodtam, hogy ez vajon Freddie vagy Mickey, de bármi is volt, szenzációs volt. A hangod egyszerűen lenyűgöző.” Ezt Amanda Holden is megerősítette, Bruno Tonioli pedig, aki személyesen ismerte Freddie Mercuryt, külön kiemelte, mennyire pontosan átvette a legendás énekes legapróbb gesztusait is.

„A legfontosabb ezekben a műsorokban és meghallgatásokban az, hogy emlékezzenek rád, és másnap is beszéljenek rólad. Az emberek szeretni fognak téged, Mickey, mert nagyszerű a személyiséged is” – mondta Simon Cowell. Ezután a zsűri szavazott, és Mickey négy igennel jutott tovább a verseny következő szakaszába.

Mickey Callisto – Who Wants To Live Forever

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet