Ha egy szülőt megkérdezel arról, mit jelent számára a gyermekei iránt érzett szeretete, biztosan azt fogja állítani, hogy határtalan – és ez így igaz. Csak a gyermekeink tudnak megtanítani minket a szeretet igazi értelmére, ami végtelen és feltételek nélküli. De van egy kis bökkenő. Míg sokan úgy vélik, több gyerek esetében ez a szeretet nem eloszlik, hanem meghatványozódik, addig a tudomány mást bizonyít: a szülőknek tényleg van kedvenc gyermekük! (Csak a legtöbben ezt még maguknak sem akarják beismerni.)
Egy új kutatás rántja le a leplet a rideg, de attól még fennálló valóságról: szinte minden többgyerekes családban van egy kedvenc, és meglepő módon épp az anyák azok, akik különbséget tesznek – általában a lányok vagy a megnyerőbb jellemű, lelkiismeretesebb gyerek javára.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság frissen közzétett tanulmánya bizonyítja a fenti állításokat. A kutatásból az is kiderül, a család gyöngyszemének nyílt vagy burkolt megkoronázása a családi dinamika felbomlásához és diszharmóniához vezet.
„A kutatók évtizedek óta tudják, hogy a szülők eltérő bánásmódja tartós következményekkel járhat a gyerekekre nézve” – nyilatkozta Alexander Jensen, a Brigham Young Egyetem vezető szerzője a közleményben.
„Ez a tanulmány segít megérteni, mely gyerekek kerülnek nagyobb valószínűséggel a kivételezés reflektorfényébe, ami lehet pozitív és negatív is” – tette hozzá a szakember.
Alexander Jensen és kutatócsoportja megállapította, a szülőkben ez a különleges vonzódás egy bizonyos gyerekük iránt gyakran a születési sorrendből, valamilyen jelentős esemény vagy a gyerek nemének, jellemvonásainak, személyiségének kapcsán alakul ki. A tudósok 30 korábbi tanulmány és 14 adatbázis metaanalízisét végezték el, hogy átfogó eredményre jussanak. Ezek a háttéranyagok összesen 19 469 résztvevőt követtek nyomon.
A szülők megnyilvánulása a favorittal szemben változó lehet: kimerülhet a bánásmódban, az rájuk költött összegben, ajándékokban, vagy az irántuk tanúsított bizalom mértékében. Az aprólékos megfigyelésekből kiderült, a szülők hajlamosak a legfelelősségteljesebb és legszervezettebb gyereküket előnyben részesíteni – a szófogadó és lelkiismeretes gyermek a szemükben könnyebben kezelhetőnek és érettebbnek minősül.
Ez a megkülönböztetés azonban traumatikus hatással van a többi gyerekre. Jensen kiemelte, a kevésbé favorizált testvérek gyakran rosszabb mentális egészséggel és feszültebb családi kapcsolatokkal rendelkeznek.
„Ezeknek az árnyalatoknak a megértése segíthet a szülőknek és a szakembereknek felismerni a potenciálisan káros családi mintákat. Alapvető fontosságú, hogy minden gyermek érezze, hogy szeretik és támogatják” – hangsúlyozza Jensen.
A szakember azt reméli, a munkája meghozza majd a kívánt eredményt, és a szülők levonják belőle a hasznos tanulságokat. A kutatás célja az volt, hogy alátámassza a feltételezés igazságát, ugyanakkor ösztönözze a szülőket arra, hogy oldják fel a családjaikban ezeket a tudattalanul is romboló megkülönböztetéseket – illetve vigaszt nyújtson a körön kívülieknek.
„Legközelebb, amikor azon töprengsz, hogy a testvéred-e a kivételezett, ne feledd, hogy valószínűleg több történik a háttérben, mint a legidősebb vagy a legfiatalabb preferálása. Lehet, hogy a felelősségről, a temperamentumról van szó, vagy csak arról, hogy mennyire könnyű vagy nehéz veled bánni” – fogalmazott Jensen.