Azok vagyunk, amit megeszünk – tartja a mondás, és akár hisszük, akár nem, van igazságalapja. A kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás és az aktív életmód nemcsak a szerveztünk számára előnyös, hanem a szívünk egészségét is fenntartja. Ezt hangsúlyozza dr. Jeremy London, szív- és érrendszeri sebész, aki azt is elárulja, melyek azok a termékek, amelyek „aktívan mérgezik” a testünket.
A Georgia államban praktizáló, több mint két évtizedes szakmai múlttal rendelkező kardiológus a saját szemével látja nap mint nap, hogy a szívbetegség milyen hatással lehet az emberek életére. A szakember, aki többek között sérült erek helyreállításával és bypass műtétekkel is foglalkozik, kiemelte: ezek a betegségek könnyen megelőzhetők, ha odafigyelünk az életmódunkra és a szokásainkra.
Legutóbb a Today-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a szívbetegség „a legtöbb embernél nem egyik napról a másikra alakul ki”, és ha tovább folytatjuk ezt a hat egészségtelen szokást, amelyet az alábbiakban ki is fejtett, „megkockáztatjuk, hogy végül a műtőasztalán végezzük”.
Dr. Jeremy London tiltólistáján hat „aktívan mérgező” dolog szerepel, amitől tartózkodnunk kell a saját egészségünk érdekében. Mivel minden változás velünk kezdődik, a szívsebész azt is megemlítette, ő valamennyi káros szokásával felhagyott, hogy a szíve egészséges maradjon. Íme dr. London hatpontos szabálya:
1. Hagyj fel a dohányzással, az e-cigarettákat is felejtsd el!
A kardiológus szerint a dohányzás „a legrosszabb dolog, amit tehetünk magunkkal”, és bizonyos személyek számára ez különösen veszélyes. „Ha már van szívbetegséged és hajlamos vagy az érelmeszesedésre, akkor ez a folyamat exponenciálisan felgyorsul”, ha dohányzol – figyelmeztet dr. London, aki azt is kiemelte, kutatások bizonyítják, hogy az e-cigaretta is legalább olyan káros, mint a hagyományos változata, „aggasztó változásokat” idézve elő a szív- és érrendszerben.

2. Alkohol – ezt is kerüld el!
Dr. London három éve hagyott fel teljesen az alkoholfogyasztással, és azt állítja, ez volt élete legjobb döntése. „Az alkohol mérgező minden sejtre a szervezetben. Úgy gondolom, az alkohol lesz az új cigaretta. Akár egy ital hetente, akár egy ital esténként, akkor is azt a döntést hozod, hogy mérgező anyagot viszel a testedbe” – részletezte a szakember, de ugyanakkor azt is megjegyezte, természetesen „ez egyéni döntés. Az embereknek maguknak kell meghozniuk a jó döntéseket. A te tested, a te szabályaid” – érvelt dr. London.
3. Ints búcsút az édes üdítőitaloknak!
„Úgy gondolom, hogy az édes üdítőitalok egy újabb csapást jelentenek a társadalmunkra, ezért nagyon szerettem volna felhívni rájuk a figyelmet. Nyilvánvaló, hogy a cukor alapú üdítőitalokkal bevitt nagy mennyiségű kalória, amiről az embereknek sokszor fogalmuk nincs, hogy bevitték, egy hatalmas nem-nem” – hangsúlyozta dr. London, aki korábban „folyékony halálnak” is nevezte ezeket a színezékkel és cukorral telepakolt leveket.
4. Alkoholos szájvíz, ő is egy sunyi méreg!
Bár hasznos a fogak egészsége szempontjából, nem is gondolnád, hogy „valójában, egyszerűen a szájban lévő baktériumok elpusztításával is megemelheted a vérnyomásodat. És ha hajlamos vagy a magas vérnyomásra, az még rosszabb is lehet” – figyelmeztet dr. London.
5. Korlátozd a finomított lisztből készült ételek fogyasztását!
A fehér kenyér, a pékáruk és a tésztafélékhez hasonló lisztes élelmiszerek mind finomított lisztből készülnek, ami alapvetően azt jelenti, hogy olyan kémiai folyamaton mennek keresztül, amely során eltávolítják belőlük az egészséges élelmi rostokat, a vasat és számos B-vitamint.
Dr. London ezért azt javasolja, kerüljük ezeket a termékeket, és keressük a teljes kiőrlésű, egészségesebb változatokat, amelyek még tartalmaznak a szív egészségét fenntartó fontos tápanyagokat.
6. Ha kedves az életed, ne fogyassz ultrafeldolgozott élelmiszereket!
„Minél hosszabb a lejárati idő, annál rövidebb az életed. Korlátozd ezeket a termékeket, amennyire csak lehet” – utasít a kardiológus. Azt javasolja, helyettesítsük ezeket a fogásokat „teljes értékű” tápanyagokkal, a természeteshez minél közelebbi formában. A feldolgozott élelmiszerek a szív- és érrendszeri betegségek mellett növelhetik a vastagbélrák kockázatát, és rontják az emésztőrendszer egészségét is!