Szinte minden gabona, illetve dióféle alkalmas arra, hogy tápláló italt állítsunk elő belőle. Fehér színe és állaga miatt ezeket tejként emlegetjük, és azok is fogyaszthatják, akik egyébként laktózérzékenyek.
A mandulatej nagyon egészséges és a boltokban aranyárban kapható, ezért jó, hogyha otthon fogunk neki az elkészítésének. Ízletes és a szervezet számára elengedhetetlen anyagokat tartalmaz. E-vitamin tartalmának köszönhetően erős antioxidáns, sok benne a vas és a magnézium is. Csökkenti a magas vérnyomást és a koleszterin szintet, normalizálja a bélműködést, és védi a sejteket az öregedéstől. Alacsony a kalóriatartalma, így a fogyókúrázók is fogyaszthatják.
Nagyon egyszerűen elkészíthetjük otthon a mandulatejet, egyáltalán nem nagy ördöngösség, mindössze három púpos kanál darált mandulára, 5 dl vízre és egy csipet sóra van szükségünk. Emellett még fog kelleni egy turmixgép is.
Elkészítés: tegyük oda a vizet főni a mandulareszelékkel együtt, majd 10 percnyi gyöngyöző forrást követően forrón össze kell turmixolni 10 percen keresztül, megszakításokkal, így a magvakból minden íz rendesen ki tud jönni. Ezt követően szűrjük le a kapott masszát, egy fakanállal, kanállal jó erősen meg kell nyomkodni, a kapott tejet pedig majd üvegbe töltjük, majd mehet a hűtőbe, ahol biztos 3–4 napig eláll. Az mandulatej íze viszonylag semleges, enyhén édeskés, könnyen lehet habosítani, főként, ha előzőleg 3 dl vízben főzzük meg. Nagyon finom kávéba, forró csokiba.