Egy friss kutatásból derült ki, hogy létezik egy bizonyos típusú álom, amelyet mindannyian legalább egyszer látunk az életünk során – és amelynek látványa érdekes folyamatokat indít el a testünkben. A tudósok szerint ez a fajta álom felgyorsítja a biológiai öregedést, ezért minél gyakrabban álmodjuk ezt éjszaka, annál nagyobb a valószínűsége, hogy nem érjük meg az időskort.
A kutatás, amely közel 200 ezer ember részvételével készült, ijesztő összefüggést fedezett fel az álmok gyakorisága, a biológiai öregedés és a korai elhalálozás között. A brit Dementia Research és az Imperial College London kutatói pontosan 183 012 (26 és 86 év közötti) felnőttet, valamint 2429 (8 és 10 év közötti) gyermeket vizsgáltak, hogy kiderítsék, milyen gyakran szenvednek rémálmoktól.
A közel két évtizedet átívelő felmérésben a résztvevőknek be kellett számolniuk arról, milyen gyakran látnak rémálmokat, majd az első értékeléstől számított 19 éven át interjúk keretében kérdezték őket erről.
Az adatok összesítésekor megdöbbentő eredményre bukkantak a kutatók: azok, akik legalább hetente látnak rémálmokat, háromszor nagyobb valószínűséggel halnak meg 70 éves koruk előtt, mint azok, akik alig álmodnak rosszakat. Mi több, akik gyakran látnak rémálmokat, azoknak a biológiai öregedése is gyorsabb volt – ez a korai halál kockázatának 40 százalékát tette ki, a kutatók becslése szerint.
De mi köze van a rémálmoknak a korai halálhoz – tehetjük fel a kérdést. „Az alvó agyunk nem tudja megkülönböztetni az álmokat a valóságtól. Ezért ébredünk fel rémálmokból gyakran izzadtan, levegő után kapkodva és szívdobogással – mert beindult a harci vagy menekülési reakciónk. Ez a stresszreakció még intenzívebb lehet, mint bármi, amit ébren tapasztalunk” – magyarázta dr. Abidemi Otaiku, a tanulmány vezetője.
A tudós azt is kifejtette, hogy „a rémálmok a kortizol, egy stresszhormon szintjének tartós emelkedéséhez vezetnek, amely szoros kapcsolatban áll a sejtek gyorsabb öregedésével. Azoknál, akik gyakran rémálmokat látnak, ez a kumulatív stressz jelentősen befolyásolhatja az öregedési folyamatot. Ezenkívül a rémálmok zavarják mind az alvás minőségét, mind időtartamát, rontva a szervezet éjszakai sejtregenerációs és -javító folyamatait. A krónikus stressz és az alvászavarok együttes hatása valószínűleg hozzájárul sejtjeink és testünk gyorsabb öregedéséhez” – vázolta fel dr. Otaiku.
A kutatócsoport arra is rájött, hogy a gyakori rémálmok sokkal inkább vezetnek korai halálhoz, mint a dohányzás, helytelen táplálkozás, mozgáshiány vagy az elhízás!
Már az is sokat rombol a szervezetünkben, amennyiben havonta csak egyszer látunk rémálmokat – éppen ezért dr. Otaiku és kollégái fel szeretnék hívni a figyelmet a rémálmok csökkentésének fontosságára. Merthogy igenis képesek vagyunk kitörölni a rémálmainkat!
„A jó hír, hogy a rémálmok megelőzhetők és kezelhetők. Egyszerű intézkedések, mint például az ijesztő filmek kerülése, a jó alvási higiénia, a stressz kezelése, valamint a szorongás vagy depresszió kezelése hatékonyak lehetnek. Azok, akik gyakori rémálmoktól szenvednek, amelyek rontják az életminőségüket, érdemes alvásszakértőhöz fordulniuk. Hatékony pszichológiai kezelések, mint például a képzeletbeli próbaterápia, otthon is alkalmazhatók” – javasolja dr. Otaiku.