KezdőlapHírek45 éves korában, meghalt Barby Kelly, a The Kelly Family tagja

45 éves korában, meghalt Barby Kelly, a The Kelly Family tagja

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

45 éves korában, elhunyt Barbara Ann „Barby” Kelly. A The Kelly Family tagja 1999-ben vonult vissza végleg a zene világából, súlyos egészségügyi problémákra hivatkozva. Az énekesnő halálhírét az együttes szóvivője közölte.

A nemzetközi sajtó értesülései szerint, Barby komoly pszichés betegségben szenvedett, és élete utolsó éveit Németországban töltötte, a nevelőszülei mellett. Az énekesnő álmában hunyt el, néhány nappal ezelőtt. A család most a kórboncnok jelentésére vár.

„Szeretett testvérünk, Barby, rövid szenvedés után, néhány nappal ezelőtt végleg itt hagyott bennünket. Mély szomorúsággal gyászoljuk őt, ezért arra kérünk benneteket, legyetek megértéssel afelől, hogy jelenleg nem szeretnénk erről többet beszélni. Örökre a szívünkbe zárjuk őt. Köszönjük, hogy imádkoztatok érte.” – olvasható az üzenetben, melyet az együttes tagjai tettek közzé a hivatalos Facebook-oldalukon.

A The Kelly Family 1974-ben alakult. Kezdetben a The Kelly Kids néven futott. Az együttes egy multikulturális, színes csapat volt, melyet a Kelly család több generációja alkotott. A rock, folk és pop műfajok határozták meg a munkásságukat, óriási sikert aratva a ’80-as években. Több mint 20 millió albumot adtak el, csak Európában.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet