480 millió forintból újították fel az iregszemcsei óvodát, de valamit nagyon benéztek a kivitelezők, mert a gyerekek kénytelenek a földön térdelve, guggolva kezet mosni, ugyanis olyan alacsonyra építették be a kagylókat, hogy csak így tudnak tisztálkodni. A mosdók térdmagasságban vannak – egy óvodás térde magasságában.
Szeptember elején adták át a tolna megyei óvodát, négy csoportszobával, 120 férőhellyel és bölcsi részleggel, ahol hét gyereket tudnak fogadni. A felújítás még Süvegjártó Csaba polgármestersége idején indult el, majd utódja, Tóth Szabolcs adhatta át az iregszemcseieknek az intézményt, amely szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a kicsik és szüleik örömére – írja a Blikk.hu.
Vasárnap választások lesznek a településen és a régi városvezető úgy gondolta, hogy felhívja a figyelmet a problémára. Egy Facebook-bejegyzésben tudatta a lakokkal az abszurd problémát.
„Ezek a mai ovisok olyanok, mint Gulliver Lilliputban” – írta Süvegjártó Csaba a fotók mellé.
A képen jól látható, amint a kisgyerekek térdéig ér fel a mosdókagyló, a gyerekek ülve, vagy térdelve mosnak fogat. A lap megkereste a kivitelező céget, de ők nem kívántak nyilatkozni.
Tóth Szabolcs a település jelenlegi vezetője megtette ezt.
„Az óvodában lévő mosdókagylók magasságáról a tervdokumentáció rendelkezik. Az óvodáról készült terveket az előző önkormányzati ciklusban Süvegjártó Csaba polgármester és testülete fogadta el, így részéről közzétett Facebook poszt számunkra érthetetlen. A kivitelező az Unikorn-Épker Kft. volt, aki az elfogadott tervdokumentáció alapján végezte a kivitelezést. A kivitelezést a támogató hatóság részéről a Magyar Államkincstár ellenőrizte és nem emelt kifogást a mosdók magasságát illetően, hiszen azok az elfogadott tervekben és jogszabályban szereplő magasságban szerepelnek” – mondta Tóth Szabolcs.
Fotók: Süvegjártó Csaba/Facebook