Azzal, hogy jövő márciusra elkészül a 20 ezer négyzetméteres budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont, és jövő őszre megújul a 10 éves Árkád 1 is, a 68 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel ez lesz az ország legnagyobb bevásárlóközpontja – mondta Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest Kft. projektigazgatója az Árkád 2 alapkőletételét megelőző sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A bővítés és felújítás 80 millió euróba, mintegy 240 milliárd forintba kerül – tette hozzá a projektigazgató. A finanszírozó a Unicredit Bank Austria valamint a DG Hypo Bank, de a saját erő és a hitel arányát üzleti titokként kezeli a társaság.
A felújítást és az új építést is a Market Építő Zrt. végzi, mint Scheer Sándor vezérigazgató elmondta, a felújítás a komolyabb feladat, mivel működés közben kell dolgozni, ezért igyekeznek éjszakára időzíteni a munkát.
Az Árkád 1-et közösségi térnek nevezte Kovács Róbert X. kerületi – kőbányai – polgármester, aki arról is beszélt, hogy a kerület 2 milliárd forintért vásárolt ingatlanokat azért, hogy legyen terület a későbbi fejlesztésekhez.
Az Árkád 2 területének egyik felét egy kínai cégtől vásárolták, a másik felét elfoglaló Shell benzinkút viszont beépül a bevásárló központba.
A bérbeadás – a régi és az új részben együtt – jelenleg 60 százalékos. Több korábbi bérlő nagyobb területet igényelt, illetve másoktól azért váltak meg, hogy frissebb legyen a bérlők köre. A nagy márkák továbbra is 10 évre kötnek bérleti szerződést – erről Turi Tamás, az ECE Projektmenedzsment bérbeadási igazgatója beszélt a tájékoztatón.
Forrás: MTI