Afshin Esmaiel Ghaderzadeh hivatalosan is a világ legalacsonyabb emberének számít – a fiatal férfi 20 éves és mindössze 65 centi magas.
A férfi egy távoli faluban született, az iráni Nyugat-Azerbajdzsán tartományban, Bukan megyében. Afshin 65,24 centiméter magas és 6,5 kilogramm, és ezzel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, mint a világ legalacsonyabb embere.
Elmondása szerint lelkes futballrajongó, de sajnos termete és ebből adódó egészségügyi problémái miatt ő maga nem gyakorolhatja a sportot.
Soha nem volt könnyű élete – mivel nehezen mozog, mindenhová el kell kísérnie őt valakinek, ráadásul a szülei nehezen tudják fizetni megélhetési költségeit.
Az egészségügyi problémák, valamint a család anyagi gondjai miatt Afshin nem járt iskolába, és csak a közelmúltban tanulta meg leírni a nevét.
A Guinness-rekordok könyvének munkatársai szerint társaságkedvelő, barátságos természet, aki nagyon szereti a szülőfaluját és annak lakóit.
„A folyamatos orvosi kezelés és a fiam fizikai gyengesége a fő oka annak, hogy abbahagyta a tanulást. Egyébként nincsenek mentális problémái” – mondta Afshin édesapja.
Most, hogy ez a hivatalosan is megszerzett cím népszerűvé tette, a férfi abban reménykedik, hogy ezáltal segíteni tud a szüleinek anyagilag.
„Az az álmom, hogy segíthessek a szüleimnek. Ez a világrekorddal megszerzett hírnév segíthet nekem elérni ezt az álmot. Imádom a figyelmet, amit az emberektől kapok. Ettől különlegesnek érzem magamat” – vallotta be.
Craig Glenday, a Guinness World Records főszerkesztője, aki Dubajban találkozott vele, elárulta, hogy a fiatalember több mint izgatott volt a találkozón, mert lehetősége nyílt arra, hogy megvalósítsa egy másik álmát: feljutott a Burdzs Kalifa torony tetejére, ami jelenleg a világ legmagasabb épülete.
„Megtiszteltetés volt találkozni Afshinnal és családjával, és megerősíteni a tényt, hogy ő a világ legalacsonyabb felnőtt embere. Nemcsak a jelenlegi rekordot döntötte meg, de egyben ő az egyik legalacsonyabb férfi azok közül is, akik valaha viselték ezt a címet.
A dubaji látogatása során tanúsított lelkesedése alapján nagyon is készen áll arra, hogy élvezze új hírnévvel járó státuszt, és közismertté váljon. Egy dolgot már kipipált a bakancslistájáról: feljutott a világ legmagasabb épületének a tetejére” – magyarázta Craig Glenday.